Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
A magyarországi és szlovákiai területeken élő palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összefogva második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete.
2013.05.25 00:29MTI
A szombati salgótarjáni programra több mint ezer látogatót várnak - közölte az MTI-vel a főszervező, a Nógrád Táncegyüttes vezetője, Szabó János.
A gyöngyösi Vidrócki, a füleki Rakonca, valamint a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes összefogásában tavaly, a magyarországi táncházmozgalom megszületésének 40. évfordulójára szervezték meg az első palócföldi táncháztalálkozót.
Ennek sikerén felbuzdulva, immár hagyományteremtő szándékkal folytatják Palócföld folklórértékeinek az egybegyűjtését – mondta a főszervező. Idén annyiban szélesítik a palettát, hogy a felvidéki és a magyarországi palóc területeken túl Matyóföldről is hívtak táncoktatót és fellépő együttest.
A salgótarjáni városi sportcsarnokban május 25-én délelőtt 10-kor kezdődnek a nagyszínpadi programok, amelyek kiegészítőjeként a kamaratermekben Etno-mozi keretében néprajzi témájú dokumentumfilmeket, portréfilmeket vetítenek, palócföldi mesemondók, fiatal népzenei együttesek lépnek fel és műsort adnak a Fölszállott a páva népzenei és néptáncvetélkedő palócföldi szereplői, a Papács zenekar, a salgótarjáni Kubinyi Júlia, a sídi Benko Fruzsina, valamint a kukuszinai Csizmadia Anna.
A rendezvényen bemutatkoznak kézművesek és viseletkészítők, a nap díszvendége a legidősebb magyar dudás, Pál István lesz, az est végén Kincses Nógrád címmel a Nógrád, az Ifjú Nógrád és Viganó táncegyüttesek, valamint a Zenthe Ferenc Színház és a Folt zenekar közös műsorát tekinthetik meg a látogatók.
Kapcsolódó írások:
- Szabad egy táncra? Az ismerkedésben segítené a fiatalokat a kormány
- Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
- Hétszáz táncos lép színpadra Balatonbogláron
- A Tánc Fesztiválja Veszprémben - pénzügyi okokból elmarad
- Múzeumok éjszakája: izgalmas programok Füleken
- Szuperszexik és dögösek lettek Kustánczi Lia legújabb fotói
- Új elnök a táncsportban
- Képek - Zumbatanárával ropja Radics Gigi az új klipben
- Ma van a tánc világnapja
- Ezer táncos lép színpadra Szombathely Fő terén
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


