Halottnak a csók?
Vidnyánszky sajnálja, hogy nem tette helyre Kerényit
Sajnálkozását fejezte ki csütörtökön Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője, amiért nem igazította helyre Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a teátrum korábbi műsorára tett "igaztalan és bántó szavait".
2013.05.23 19:19MTIA Polgári Szalonban egy áprilisban tartott beszélgetésen, amelyen Vidnyánszky Attila is jelen volt, Kerényi Imre, a Madách Színház egykori igazgatója, jelenleg miniszterelnöki megbízott azt mondta: Vidnyánszky "meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről" - írta a szinhaz.hu.
"Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat akkor, amikor kimondattak. Most megteszem - olvasható Vidnyánszkynak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. - A Nemzeti vezetőjeként azon fogok dolgozni, hogy közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat" - írta Vidnyánszky.
Vidnyánszky Attila az RTL Klubnak az ügy kapcsán korábban már elmondta, hogy Kerényi mondatával így nem értett egyet, és felháborodásának a rendezvény után hangot is adott, de hozzátette, a homoszexualitás témája olyan súllyal van jelen a Nemzeti Színházban, ami nem felel meg annak, amilyen súllyal ez a kérdés a társadalomban jelen van.
Kulka János színművész szintén korábban nyílt levélben utasította vissza Kerényi Imre szavait: "Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében".
Kulka János kijelentette, hogy ezek után nem lép színpadra a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


