A toplista élén
Újra tarolt a Vasember 3 az észak-amerikai mozikban
Ezen a hétvégén is a Vasember 3 című szuperhős mozira váltották a legtöbb jegyet az egyesült államokbeli és a kanadai mozikban, de erősen kezdett a most bemutatott A nagy Gatsby című film is.
2013.05.12 22:35MTIA Robert Downey Jr. főszereplésével a Marvel filmstúdióban forgatott újabb Vasember-epizód már a múlt hétvégén is a legtöbb nézőt vonzotta a mozikba, és most is a box-office lista élén végzett 72,5 millió dolláros (mintegy 16 milliárd forintos) jegybevétellel.
A Vasember 3 a múlt héten csaknem 175 millió dolláros (mintegy 40 milliárd forintos) bevétellel robbant be, ez minden idők második legnagyobb premier hétvégi bevétele.
Jól kezdett, de csak a lista második helyére tudott felkerülni a Leonrado DiCaprio főszereplésével a hétvégén bemutatott A nagy Gatsby című film. Az 1920-as évek Amerikájában játszódó alkotásra a forgalmazó becslései szerint 51,1 millió dollár (több mint 11 milliárd forint) értékben váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban. Az F. Scott Fitzgerald 1925-ben kiadott regénye nyomán született alkotással nyílik meg szerdán a cannes-i filmfesztivál.
A két éllovastól jelentősen kevesebbet keresett az észak-amerikai bevételi lista harmadik helyére került Pain & Gain című akciókomédia: a Mark Wahlberg és Dwayne Johnson főszereplésével készült filmre mindössze 5 millió dollárért (mintegy 1 milliárd forintért) vettek jegyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


