Művészetek Palotája
Folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok Richard Strauss-ciklusa
A Daphné és a Capriccio után októberben Richard Strauss A hallgatag asszony című operája kerül színre Kocsis Zoltán vezényletével a Művészetek Palotájában. Az előadás a szerző születésének 150. évfordulóját ünneplő esemény lesz.
2013.05.07 13:56MTI Rúni Brattaberg világhírű basszista énekli a férfi főszerepet a félig szcenírozott vígoperában - hangzott el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar keddi, a következő évad programját ismertető sajtótájékoztatóján.
Az új évadban harmincnyolc zeneszerző hetvennyolc műve hangzik el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Fesztivál Színházban, a zenekari próbateremben és a Zeneakadémián - mondta el Kovács Géza főigazgató, hozzátéve: az együttes igyekszik mások által nem járt utakat választani, olyan darabokat megszólaltatni, amelyek páratlan élményt ígérnek a közönségnek.
"Egy jó zenekar életében akár a legheterogénebb stílust is lehet tovább színesíteni olyan jellemzőkkel, amelyek kizárólag az adott együtteshez kapcsolhatók. Ahogy maga a muzsika sem szűnhet meg vagy tűnhet el, minden bizonnyal megmarad a jó és még jobb zenekari játékra irányuló igény is. A mi munkánk éppen ezt az igényt szolgálja és fogja szolgálni a jövőben is teljes erővel" - vélte Kocsis Zoltán főzeneigazgató.
Több jeles évfordulóról is megemlékeznek a következő szezonban. Téli esték Brahmsszal címmel a 180 éve született zeneszerző kompozícióiból négy koncerten adnak válogatást. Megszólaltatják a 100 éve született brit alkotó, Benjamin Britten Háborús Requiemjét, és előadják a 80 éves Krzystof Penderecki VIII. szimfóniáját, amelyben - akár a requiemben - kiemelkedő szerep jut a Nemzeti Énekkarnak. Durkó Zsolt A Jelenések könyvének margójára című oratóriumát pedig a szerző születésének 80. évfordulója tiszteletére mutatják be.
A kórus műsorán más érdekes művek is szerepelnek, például Durkó Halotti beszéde és Ligeti György Requiemje. Ősszel az énekkar a magyarok is lakta határon túli településeken ad koncerteket - ezzel kapcsolatban Kovács Géza megjegyezte: a nemrég megítélt 500 millió forintos kormányzati támogatással az NFZ reálértékben visszanyerte a 2001-es költségvetésének mértékét. Így lehetővé válnak a határon túli utazások. Kiemelte: a budapesti zenekarok közül az NFZ adja a legtöbb térítésmentes koncertet vidéken.
A Nemzeti Filharmonikusok színes koncertpalettáján megjelennek a társművészetek is, 2014 májusában Ravel Daphnis és Chloé című balettje hallható és látható a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével.
Az NFZ következő szezonjának egy-egy hangversenyére ismét több fiatal magyar muzsikus is meghívást kapott: Banda Ádám Brahms Hegedűversenyét, Fülei Balázs pedig Brahms d-moll zongoraversenyét fogja játszani. Ugyancsak Brahms-versenyművel, a Kettősversennyel lép pódiumra Baráti Kristóf hegedű- és Perényi Miklós gordonkaművész. Több külföldi sztár is érkezik, köztük Emmanuel Pahud fuvolaművész, aki jövő márciusban szólaltatja meg az NFZ-vel Hacsaturján Fuvolaversenyét.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a következő évadban Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Spanyolországban, Törökországban, Japánban, Koreában és Franciaországban lép fel. A turnék programjában többek között Bartók, Csajkovszkij, Mendelssohn, Rahmanyinov és Smetana művei szerepelnek.
Újdonság az Ötórai bérlet, ezzel a koncertsorozattal azoknak a zenekedvelő családoknak, fiataloknak vagy idősebbeknek kedveznek, akiknek az éjszakai közlekedés problémát jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
- 22:50 Leszállás közben hátast dobott egy repülőgép a torontói Pearson repülőtéren - videó
- 20:11 Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt
- 18:58 Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt
- 16:56 Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
- 14:54 Ferenc pápa állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06