Guinness-rekord és Gitárfesztivál
Bergendyék a Gitárfesztiválon
A nehéz időjárási körülmények ellenére is non-stop szól a zene június 21-e 15 óra óta a balatonfüredi Kisfaludy színpadon a 3. Nemzetközi Balatonfüredi Gitárfesztivál keretein belül a "Világ leghosszabb koncertje" Guinness-rekordkísérleten, továbbra is a 216 óra a cél.
2008.06.28 16:12ma.hu. Már az is kiderült, hogy június 28-án este 20.00 órakor a meglepetéskoncertet Bergendyék adják, a rekordot pedig június 30-án 14.00-15.00 óráig, a tavalyihoz hasonlóan a világzenei különdíjas gitárvirtuóz, Andreas fejezi be. A viharos időjárás miatt majdnem megszakadt a rekordkísérlet, hiszen a színpadon játszókat csaknem elvitte a szél, kottáik el is repültek.
A technikusi sátrat és az egész Guinness-t rögzítő kamerát is több mint tízen tartották két éjszakán keresztül. „Eddig túléltük – nyilatkozta Eötvös József fő szervező, Liszt-díjas gitárművész. – Nem volt egyszerű megbirkózni az időjárással, de hála a lelkes segítőknek, sikerült. Egyébként volt még egy másik nehézség is, az egyik együttes nem jelent meg időben, e miatt is majdnem megszakadt a rekord, de a NEM ART+BADA együttesnek köszönhetően folytatni tudtuk, ők ugyanis aznapi fellépésük után újra vállalták a beugrást.
” Szombat 15 óra óta tehát megállás nélkül, éjjel-nappal szól a zene Balatonfüreden, egészen június 30. 15 óráig. Már az is kiderült, hogy a június 28-a esti meglepetéskoncertet Bergendyék tartják, így a közkedvelt együttes is belép a Guinness-be: „Szívesen részt veszek egy ilyen jellegű megmérettetésben is, amikor Eötvös József megkeresett, szinte rögtön igent mondtam – mondta Bergendy István. Az is újdonság, hogy a tavalyihoz hasonlóan a világzenei különdíjas gitárvirtuóz, Andreas fejezi be a rekordot: „ Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén is felkért Eötvös tanár úr a rekord befejezésére. Ismét egy közel egyórás, különleges zenei csemegét készítettem el, így remélhetőleg hétfőn 15 órakor fejezzük be a koncertet és a rekordot.” További különlegesség, hogy idén tombolát is lehet vásárolni, és négy gitár kerül kisorsolásra.
Az eseményeket mindenki nyomon követheti élőben a www.balatongitar.hu oldalon, s mivel a UPC és az Algoritmic jóvoltából a közvetítés még egyszer sem szakadt meg, elképzelhető, hogy még egy Guinness-rekord születik a „Világ leghosszabb élő közvetítésével”, tavaly közel 500 ezren látták a csúcsdöntést. A közel 100 klasszikus gitáros mellett a jazz, a latin, a világzene, a flamenco, a könnyűzene és a rock képviselői is helyet kaptak, kapnak. És hogy valóban minden műfaj képviselteti magát a még hátra lévő néhány napban is, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fellépők között lesz a világzenei különdíjas gitárvirtuóz Andreas, a könnyűzene közkedvelt hazai kiválósága, Bergendy, de ott lesz a Beatles, illetve Illés-Fonograf dalokat játszó FG-4 és Blackbirds együttes is.
A magyar zenészek tehát újra összefogtak, megpróbálják visszahódítani a világcsúcsot! 2007. július 1-jétől a magyarok tartották a „Világ leghosszabb koncertje” Guinness-rekordot, miután 192 órát játszottak egyfolytában a balatonfüredi Gitárnapok keretein belül. Kanada viszont nem hagyta annyiban, rátett nyolc órát – vagyis 200 órával világcsúcstartó lett -, ezért most 216 óra a cél.
A Guinness-rekordkísérlet mellett folytatódik a 3. Nemzetközi Balatonfüredi Gitárfesztivál is, melynek megálmodója és kivitelezője, egyben a World Record kitalálója, Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Pénteken az Anna Grand Hotel dísztermében Leo Witoszynskyj Ausztriából gitárral és az ukrán Ostap Shutko hegedűvel ad koncertet., vasárnap pedig a Balaton Szabadidő- és Konferencia Központban spanyol flamenco tánccsoport lép színpadra.
Napközben a Kisfaludy színpad mellett a galériában hangszerkiállításokra, kotta- és CD-vásárra is számíthat a nagyérdemű. Délelőttönként továbbra is work shopokon és mesterkurzusokon mélyülhetnek el a gitározás tudományában az érdeklődők, 28-án még Leo Witoszynskyj tart kurzust, míg a flamencogitározás rejtelmeibe június 29-én a hazai klasszis, Andreas avatja be a tanulni vágyókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


