Szervezeti változás
Levéltári konferenciát rendeznek kedden Budapesten
Történettudomány és levéltárak címmel konferenciát rendez kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (MTA BTK TTI) és a Magyar Nemzeti Levéltár.
2013.04.13 09:28MTIA konferencia megrendezésének egyik oka, hogy a levéltáraknak "a rendszerváltás, majd az ezredforduló után megváltozott a szerepük", illetve különösen az utóbbi évek átszervezései nyomán tovább változott a helyzetük, a szervezeti változások pedig "döntően befolyásolják a szakma jövőjét" - közölte az intézet az MTI-vel.
A rendezvényen számba veszik a levéltáraknak az informatika, valamint a történész szakmán kívüliek felé nyitás lehetőségét. A másik téma a levéltáros szakma történettudományhoz viszonya, ugyanis "számos, különféle történeti irányzat alakult ki a 20. század második felében, amely a levéltárhoz mint a legfontosabb történeti források gyűjtőhelyéhez különféleképpen viszonyul".
A kommüniké kitért arra, hogy a történész szakma polarizált, a levéltári forrásokhoz való viszony is sokféle, korábbi, egységesnek tűnő értékelésük, megbecsültségek változik.
A konferencián kísérletet tesznek annak meghatározására, mit nyújthat a levéltár a 21. századi modern történettudománynak, illetve a különböző történetírói iskoláknak.
Kapcsolódó írások:
- Kenyeres Istvánt választották a fővárosi levéltár élére
- Az Alkotmánybírósághoz fordult a levéltári törvény miatt az ombudsman
- Budapest Főváros Levéltára kapta az Év levéltára díjat
- Hazánkban is elkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása
- Múzeumok éjszakája - Rabszállítóval a nógrádi levéltárba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06