Tarantino Oscart nyert vele
Levették Djangót a kínai mozik műsoráról
"Technikai okokra" hivatkozva a premier napján váratlanul levették a kínai mozik műsoráról Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjét.
2013.04.12 01:29MTIA western műfajú véres bosszúdráma - amiért az amerikai rendező februárban forgatókönyvírói Oscar-díjat kapott, és alkotásának egyik főszereplőjét, Christoph Waltzot is díjával tüntette ki az amerikai filmakadémia - Tarantino első filmje, amelyet Kínában a mozik bemutatnak.
A filmet forgalmazó Sony Pictures szerdán adott hírt arról, hogy a produkción a rendező beleegyezésével kisebb változtatásokat hajtottak végre, hogy a kínai cenzúra elfogadja. A premier napján azonban helyi bloggerek arról számoltak be, hogy röviddel a film vetítésének kezdete után kitessékelték a nézőket a mozikból "technikai okokra" hivatkozva.
A kínai sajtó filmes forrásokra utalva azzal magyarázta a történteket, hogy olyan jelenetek maradhattak a filmben, amelyeket a helyi cenzúra nem fogadott el. A cenzorok sem a szexuálisan túlfűtött, sem a meztelenséget bemutató, sem az durván erőszakos részleteket nem engedélyezik.
Ezeket rendszerint kivágják a Kínában forgalomba kerülő kópiákból, mielőtt a közönség elé kerülnének. A Tarantino-film további sorsáról egyelőre sem a Sony Pictures, sem a kínai állami Rádió, Film- és Televízió Hivatal nem nyilatkozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


