77 éves volt
Elhunyt Gerardo Gandini argentin zeneszerző
Hetvenhét éves korában Buenos Airesben pénteken elhunyt Gerardo Gandini argentin zongoraművész, zeneszerző.
2013.03.24 16:43MTIAz 1936-ban született művész a kortárs argentin zene központi alakja és avantgarde vezetője volt.
Az olasz gyökerű művész zenei tanulmányait Rómában a Szent Cecília Akadémián végezte, Alberto Ginasteránál és Goffredo Petrassinél tanult zeneszerzést. Több mint 120 művet komponált, köztük szimfonikus alkotásokat, kamarazenét, filmzenét és szóló műveket, utóbbiakat elsősorban zongorára.
1978-ban szerezte első operáját, 1992-ben írta La casa sin sosiego című művét, 2000-ben pedig a Schumannról szóló Liederkreis című operáját. Régóta foglalkozott zeneoktatással nemcsak hazájában, hanem a világhírű New York-i Julliard Zeneiskolának is az oktatója volt. 1998-ban elnyerte a velencei filmfesztivál díját Fernando Solanas A felhő című filmjéhez írt zenéjéért.
Zongoraművészként játszott az utolsó argentin tangózenekarral, az Ástor Piazzolla vezette együttessel. A Piazzola művei ihlette számos hosszú improvizációját kereken 100 koncerten mutatták be. Ezekből született a Postangos című világhírű albuma, amellyel 2004-ban Grammy-díjat is nyert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


