90 éves korában
Elhunyt Damiano Damiani, A polip című sorozat rendezője
Kilencven esztendős korában csütörtökön Rómában elhunyt Damiano Damiani olasz forgatókönyvíró és rendező, akit sok néző a Michele Placido főszereplésével forgatott, a maffiaellenes küzdelem szimbólumává vált, A polip című filmsorozat rendezőjeként ismer.
2013.03.08 10:24MTIAz idős művész otthonában hunyt el légzési elégtelenség következtében - közölte Damiani lánya, Sibilla az olasz sajtóval.
"Őszinte szívvel, könnyes szemmel mondom: mindent neki köszönhetek" - emlékezett a rendezőre Michele Placido. Felidézte: az 1984-ben készült, világszerte sikert aratott A polip-sorozatnak köszönheti, hogy az egész világon megismerték a nevét. Az általa alakított Cattani felügyelő a maffiaellenes küzdelem szimbólumává vált. A színész hangsúlyozta, hogy Damianit mesterének tekintette, és rengeteget tanult tőle.
A festőművészként diplomázott Damiani eleinte képregényeket, hirdetési plakátokat, posztereket rajzolt, majd az ötvenes évektől magával ragadta a film világa. Kezdetben dokumentumfilmeket készített, forgatókönyveket írt, 1960-ban mutatták be első játékfilmjét, A bérgyilkost. Filmjei gyakran foglalkoztak politikai témákkal, a maffiával (Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek, Miért ölnek meg egy bírót?), de vígjátékot is írt és rendezett (Egy zseni, két haver, egy balek). Népszerűsége csúcsát A polip sorozattal érte el.
A hatvanas években több fesztiváldíjat nyert filmjeivel (Arturo szigete, A hazatelepült), A Piazza-kapcsolat című alkotásáért pedig 1985-ben megkapta a Berlinale Arany Medve-díját.
Az utóbbi tíz évben visszavonultan élt, és másik szenvedélyének, a festészetnek szentelte idejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


