Hét boszorka
Magyar örökzöldek és világslágerek a Centrál Színházban
Hét boszorka címmel tart bemutatót a Centrál Színház március elején: a zenés esten Horgas Eszter zenekara és hat énekesnő lép színpadra.
2013.02.24 12:33MTIA produkcióban Horgas Eszter fuvolaművész mellett Básti Julit, Botos Évát, Falusi Mariannt, Polyák Lillát/Ágoston Katalint, Pokorny Liát és Tompos Kátyát láthatja a közönség - olvasható a Centrál Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a közönség magyar örökzöldeket és világslágereket hallhat a szerelemről, a vágyról, a boldogságról. olyan szerzők és előadók dalai csendülnek fel, mint Seress Rezső, Kurt Weill, Louis Armstrong, Edith Piaf, Leonard Cohen és Liza Minelli.
Tavaly nyáron, Szent Iván éjjelén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be először a hét előadó estjét. Márciustól a produkció kamaraváltozata intimebb közegben várja a közönséget a Centrál Színház nagyszínpadán, Puskás Tamás rendezésében.
Az előadás kőszínházi premierje március 8-án, nőnapon lesz, a Centrál Színház ezen az estén így kapcsolódik a Mindenütt Nő programsorozathoz - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


