A törzsi népek kultúrája inspirálta
Ezüst Gy. Zoltán festőművész prekolumbiánus kultúrák ihlette tárlata
Ezüst Gy. Zoltán festőművész 2012 a maja jóslatok éve volt címmel harminc képét állítja ki csütörtöktől a Cervantes Intézetben Budapesten.
2013.02.06 08:56MTIA művész az MTI-nek elmondta, ezt a sorozatot a közép-amerikai törzsi népek kultúrája iránti érdeklődése inspirálta. Többször járt a térségben tanulmányúton, így Mexikóban, a Yucatán-félszigeten, egészen Acapulcóig jutott el, ahol a helyi kulturális emlékeket tanulmányozta.
A tanulmányutak eredményeként az ősi épületek domborműhatású ornamentikái nyomán alkotta meg a saját motívumvilágát az eredeti formákból mintegy átiratot készítve. A képek másik fele figurális, emlékeztet az ott látott alakokra, amelyek domborműként futnak végig két-három rétegben az épületeken.
Festett nyomatokat készített, fotótechnikai eljárással az eredeti ornamentikára ráfotózta a saját figurális motívumát, ezzel érzékeltetve a folyamatosságot. Azt a közép-amerikai vidéket annak idején lakták, majd elhagyták, de nyomot hagytak, jöttek az újabb lakók és a régire építkeztek.
"A gondolat mind mögött az, hogy az ősi prekolumbián művészetből merítve, de egyéni hangvétellel hozzak létre alkotásokat, hogy a saját szubjektív szűrőmön keresztül láttassam azokat" - hangoztatta a művész.
Ezüst Gy. Zoltán Békéscsabán született 1963-ban. A Képzőművészeti Főiskolán végzett. 1987-ben elnyerte a Szőnyi István ösztöndíjat. Szentendrén él. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Grafikus Művészek Szövetségének. Országszerte voltak kiállításai, de bemutatták munkáit Havannán, Helsinkin, Genfen át Meránóig és Ljubljanáig.
A kiállítás a Cervantes Intézetben a budapesti mexikói nagykövetség támogatásával egy hónapig tart nyitva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


