Vonón innen, vonón túl címmel
Új népzenei sorozat indul a Fonó Budai Zeneházban
Vonón innen, vonón túl címmel csütörtökönként új sorozat várja a népzene és néptánc iránt érdeklődőket a Fonó Budai Zeneházban.
2013.02.02 17:40MTIA Kárpát-medencéből való, de kevéssé ismert muzsika szólal meg a sorozatban, nem a megszokott hangszereken és nem is a hagyományos zenekari felállással - közölte az MTI-vel Hegedűs Anna sajtómenedzser.
A sorozat a sokak által kedvelt Poros Klubot egészíti ki, első alkalommal február 7-én. Porteleki László (a Muzsikás együttes prímása) családi zenekarának klubja minden hónap első csütörtökére esik majd. A zenekar több együttesben is zenélő tagjai, Porteleki László testvére Zoltán, és fia, Áron, valamint Szabó Gergő "Bakter" a családi kötelékeknek köszönhetően hitelesen jelölték ki az első témát: Népzene a régi zenészdinasztiák nyomán.
A gyimesi tánc- és dalanyagot sajátíthatják el a résztvevők Berecz Istvánnal minden hónap második csütörtökén. A Fölszállott a páva vetélkedő győztese, az est házigazdája a táncok tanítását úgy építi fel, hogy a kezdők is csatlakozhassanak, hiszen a gyimesi táncanyag lánctáncai egyszerűek, a laikusok is könnyen elsajátíthatják.
Az estek énektanítással folytatódnak, első alkalommal Dóra Áronnal, de sokszor lesz a klub vendége Tintér Gabriella is. Dóra Áron furulyán is megszólaltatja a dallamokat. A muzsikát Mihó Attila, Vizeli Balázs legkiválóbb gyimesi muzsikát játszó tanítványa szolgáltatja.
A kóló alaplépései is egyszerűen megtanulhatók. A Halász László vezette Kolo együttes 1976-ban alakult. Létének célja elsősorban a magyarországi délszláv népek, a szerbek, a horvátok és a szlovének népzenei hagyományainak gyűjtése, feldolgozása és színpadra állítása. A zenekar kezdettől aktív és állandó és kedvelt résztvevője a hazai táncház mozgalomnak, a Fonóban a hónap harmadik csütörtökén lépnek fel.
Minden hónap negyedik csütörtökén a burdon- és pásztorhangszereké lesz a főszerep. A Tallabille együttes autentikus felállásával egyedülállóan képviseli a Dél-Alföldre jellemző tekerő-, klarinét- és dudamuzsikát. Juhász Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, népzenekutató zoboraljai muzsikát játszik dudán. A táncok tanításáért Szente János a felelős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


