Mosonmagyaróváron rendezik meg
Idén ismét lesz Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny
Öt év után júniusban újból megrendezik a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt Mosonmagyaróváron. A megmérettetésen pályakezdő művészek és zeneakadémiai hallgatók vehetnek részt.
2013.01.05 15:12MTIA június 9. és 16. között immár 12. alkalommal megtartandó verseny névadója a város szülötte, aki a 20. század első harmadának kiváló hegedűvirtuóza volt - mondta el Moldoványi Géza, a versenyt kezdeményező Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.
Ismertetése szerint a versenyen az 1985. január 1. után született pályakezdő művészek, zeneművészeti akadémiák hegedűsei vehetnek részt Európa bármely országából. Indulhatnak továbbá azok a nem európai fiatal muzsikusok is, akik legalább kétéves zenei tanulmányt folytattak a kontinensen. Jelentkezni február 1-ig lehet a társrendező Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-nél, a jelentkezési díj 120 euró.
A három fordulós verseny produkcióit öttagú nemzetközi zsűri bírálja el Perényi Eszter hegedűművész elnökletével. A versenykiírás tartalmazza azokat a műveket - egyebek között Bach-, Paganini-, Mozart-, Beethoven- és Brahms-kompozíciókat -, amelyek közül a versenyzők választhatnak. Az első három helyezett 4000, 2000 és 1000 euró pénzdíjban részesül.
Moldoványi Géza kitért arra, hogy a június 9-i nyitókoncerten az öt évvel ezelőtti XI. nemzetközi hegedűverseny győztese, Kállai Ernő lép fel, míg a záróhangversenyen az idei győztesek lépnek pódiumra a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével.
A nemzetközi eseményen megemlékeznek a névadóról, aki 1873-ban született Mosonmagyaróváron. Flesch Károly neve pedagógiai munkásságával vált világszerte ismertté. Iskolájából került ki egyebek között Robert Pollach, Boris Schwarz, Ida Handel és Thomas Mária. A művészpedagógus a II. világháború üldöztetései elől a svájci Luzernbe menekült, ott hunyt el 1944-ben. Halálának 50. évfordulóján az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány hamvait hazahozatta, azóta a mosoni temetőben nyugszik.
Emlékére először 1985-ben hirdette meg a versenyt szülővárosa, akkor kilenc hegedűs vett részt a megmérettetésen. A legutóbbi, 2008-as versenyen már mintegy 30 fiatal mérte össze tudását Mosonmagyaróváron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


