Robert Stolz és Lehár Ferenc örökzöld is megszólal
Kálmán Imre dallamaival szilvesztereznek Drezdában
Európa egyik legjobb Wagner-karmesterének vezényletével, két sztárénekessel, Diana Damrauval és Piotr Beczalával búcsúzik a Semperoperben az óévtől a híres Staatskapelle Dresden. A Prosit, Kálmán! című műsorban Kálmán Imre műveiből hangzanak el részletek, a ráadásban Robert Stolz és Lehár Ferenc örökzöld szólal meg.
2012.12.30 21:00MTIA 45 éves lengyel tenor, Piotr Beczala, a Metropolitan Opera, a milánói Scala és Salzburg ünnepelt favoritja elmondta: örül, hogy a gyönyörű melódiák ilyen színvonalas előadásban hallhatók. Mint megjegyezte: Christian Thielemann karmester nagyon komolyan veszi a koncertet, az énekes számára pedig igazi kihívás Lehár Ferenc és Kálmán Imre szerepeit elénekelni.
"A rengeteg felkérésem ellenére sem tudtam ellenállni ennek a lehetőségnek, annál inkább, mert példaképem, Richard Tauber is szíven játszott operettekben" - fogalmazott Beczala. Szerinte a zenés színházakban, a fiatal énekesek körében és a médiában is nagyobb figyelmet kellene kapnia a műfaj klasszikusainak. Tragikus szerepeket megformálni könnyebb, mint megnevettetni a közönséget, az operett jó színészi képességű, fürge mozgású előadót kíván - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06