A brit ikon két koncertet is ad
Status Quo Magyarországon koncertezik
Négy évtizedes történetével és több mint ötven slágerlistás dalával a Status Quo a brit rockzene egyik legnagyobb - és máig legstabilabb - csapat.
2008.06.10 19:00ma.huAz angol Status Quo a világ egyik leghosszabb ideje működő zenekara. A két alapító tag Alan Lancester és Francis Rossi, már 1962-ben megkezdték a közös munkát, melyből 1967-ben, egy másik húzó ember, Rick Parfitt csatlakozásával jött létre a Status Quo.
A 70-es évektől kezdve lehetett igazán Status Quo őrületről beszélni. Fanatikus rajongóik végigjárták velük egész Európát. A zenekar nem hagyott magának sok pihenést. A turnékat újabb lemezek követték A Rossi-Parfitt duó által vezetett, sok-sok tagcserén átment veterán csapat 40 éves pályafutása alatt közel 30 albumot készített, melyek mindegyike magas színvonalon hozza azt a muzsikát, melyet a legkifejezőbben talán „hard boogie”-nek nevezhetnénk A hangszerelésükben rendkívül igényes, dallamos, rock & rollba hajló, gitárcentrikus, mégis könnyed, többségükben táncolható dalok megszólalásuk pillanatában azonnal köthetőek a zenekarhoz. Kiemelkedő nagy sikerük az 1994-es Come On You Reds című, toplistavezető szám, melyet a Manchester United focicsapattal közösen vettek fel.
Pályafutásuk egyik legnagyobb sikerét az 1986-ban megjelent, In The Army Now című album hozta, melynek címadó dala Magyarországon is hatalmas sláger volt. Az Angol közönség mindig szerette őket. Az 1972-es Piledriver lemezük óta mindig, minden lemezükkel feljutottak az eladási lista legjobb 50 helyére, többnyire még a 10-be is.
Az 1+9+8+2 lemezükkel még vezették is. Eddig utolsóként, 2005-ben megjelent The Party Ain't Over Yet például a 18. volt. 2007 októberében jelent meg kiváló új lemezük, az In Search Of The Fourth Chord; ezzel turnéznak idén nyáron. a Status Quo semmit sem öregedett és ez a kortalanság áthatja az egész lemezt. Nincs semmi egetrengető, de még mindig jó dalokat írnak. Olyanok, amiket csak ők tudnak írni. Aki július 3-án ellátogat a Petőfi Csarnokba, illetve július 6 – án a debreceni Főnix Csarnokba, egy hatalmas házibulin vehet részt, melyen az igényes, kortalan, sallangoktól mentes szórakoztató muzsikáé lesz a főszerep.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06