Miskolci Ütősök az Állatkertben

Folytatódik az állatkerti nyáresti koncertsorozat

A Grupo Bahia Samba fergeteges fellépése után ezen a héten a Miskolci Ütősök együttes ad koncertet a Zenés állatkerti esték koncertsorozat keretében.

2008.06.10 16:20ma.hu

A szerda esti program helyszíne a felújított Nagyszikla különleges akusztikájú belső csarnoka lesz, így az esetleges eső sem veszélyezteti az előadást. „Ütős” programmal lép színpadra szerdán este a Miskolci Ütősök együttes, a „Zenés állatkerti esték” koncertsorozat keretében. 

A hattagú együttes egy baráti társaságból alakult ki, és immár kilenc esztendős múltra tekint vissza. Repertoárjukban a latin és a jazz zene mellett klasszikus művek „ütős” átiratai, népzenei feldolgozások és saját szerzemények is szerepelnek. Fellépéseiken a legkülönfélébb ütőhangszerek kerülnek elő, amelyeket nemcsak megszólaltatnak, hanem be is mutatnak a közönségnek. 

A koncertre most szerdán, azaz június 11-én, 20 óra 30 perckor kerül sor, helyszíne a most felújított Nagyszikla „időjárás-biztos” óriási belső csarnoka lesz. A koncertre érkező látogatók előtt 19 órakor nyitják meg az Állatkert kapuit. A koncert kezdéséig a Pálmaház és az Akvárium nyitva tart a koncertlátogató közönség számára, mi több, a Főkapu környékén és a Nagy-tó partján is lehet sétát tenni, és aki szeretné, felkeresheti a Japánkertet is. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. A koncert idején a Barlang étterem kerthelyiségében hideg-meleg ételkülönlegességeket kínálnak a koncertlátogatónak.
 
A koncertre (1900 Ft-os kedvezményes áron) a helyszínen, azaz a Fővárosi Állat- és Növénykertben, valamint az ismert jegyirodákban válthatók jegyek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.