December 21-én Bolyki Soul & Gospel
"Ha jön a világvége, a zenét mi adjuk hozzá"
Már csak három nap és kiderül, hogy tényleg itt-e a világvége és hogyan fog bekövetkezni, de egyvalami már most biztosra vehető: a Bolyki Soul&Gospel Kórus óriási örömzenével színesíti az eseményt!
A Bolyki Soul and Gospel Kórus koncertje a MOM-ban 
Fergeteges koncertre készül december 21-én a Bolyki Soul & Gospel Kórus, amely az elmúlt alig két év alatt immáron közel 60 fősre gyarapodott. A valaha amatőr csoportként indult kórusról mára bátran jelenthetjük ki, hogy profikká nőtték ki magukat, néhány napja a MOM Kulturális Központban adták át különleges karácsonyi ajándékukat egy koncert formájában, ezen a héten pedig Kaposvárott, a Szivárvány Kultúrpalotában lépnek fel 19 órai kezdettel.
"A karácsonyi-adventi időszak számomra a legkedvesebb az évben" - mondta el a kórus vezetője, Bolyki Balázs a kaposvári Hírhatár című lapnak, épp ezért nem titkolt célja, hogy az érzelmi feltöltődésen túl annyi szeretetet és megnyugvást adjon, adjanak a közönségnek, amelyből egész évben táplálkozhatunk és ami átlendít a hétköznapi nehézségeken, embertársainkkal szemben pedig sokkal türelmesebbé tesz.
A budapesti koncerten "Bali" nagyszerűen ötvözte a profi zeneiséget a tőle már megszokott egyéni humorral, és néhány meglepetést is szerzett a közönségnek - de ezeket nem lőjük le, maradjon egy kis izgalom a kaposvári közönségnek is! Annyit azért mégiscsak elárulhatunk, hogy természetesen ezúttal is felcsendülnek majd a legismertebb és legkedveltebb soul- és gospelslágerek, mint az I believe I can fly, az I'm amazed vagy a szívbe markoló Homokba írva, mint ahogyan az Apácashow-ból ismert verziójú Örömóda, a Joyful, Joyful és az igazi nagy gospel-klasszikus, a Happy Day.
Természetesen Bolyki Balázs sem mehetett el szó nélkül az épp december 21-ére megjósolt világvége mellett, de a fővárosi koncert végén annyit üzent a rajongóknak: "Nem tudom, lesz-e aznap világvége vagy sem, de ha lesz, akkor ígérem, a zenét mi adjuk mellé!"
Bárhol és bármikor...!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


