Céltámogatások
Gárdonyi-emlékév és -emléknap 2013-ban
Egész éves rendezvénysorozattal ünneplik jövőre Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját, L. Simon László kultúráért felelős államtitkár kezdeményezésére a jubileumi évben egyszeri Gárdonyi-emléknapot is tartanak.
2012.12.11 10:14MTI"Nem egy minden évben megünneplendő, újabb emléknapot akarunk létrehozni" - oszlatta el a korábbi félreértéseket hétfői nyilatkozatában az államtitkár.
L. Simon László beszámolója szerint a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forintos céltámogatást szán a Gárdonyi-emlékév programjaira. Lesz többek között vándorkiállítás, szakmai konferencia és irodalmi fesztivál is.
A rendezvénysorozat eseményeit koordináló bizottságban L. Simon László mellett helyet kapott többek között Habis László egri és Tóth István gárdonyi polgármester, valamint E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője is.
"Szeretném, ha az emlékév nem múlna el az iskolások részvétele nélkül, ők rendkívüli irodalomórák és más foglakozások keretében az Egri csillagokat dolgozzák majd fel" - árulta el az államtitkár.
Mint hozzáfűzte, a javaslatára megtartandó Gárdonyi-emléknapot éppen ezért nem augusztus 3-ra, az író születésének napjára teszik, mivel az az iskolai szünet idejére esne, ehelyett az egri vár diadalának évfordulóját, azaz október 17-ét választották.
Az emléknapról szóló előterjesztést az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága hétfői ülésén egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak találta, ez is bizonyítja, hogy olyan szerzőről van szó, akinek a megítélésében mind esztétikai, mind politikai értelemben konszenzus van - közölte L. Simon László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


