Ajándék Terminál
Magyar tervezők termékei a Design Terminálban
Mintegy száz magyar tervező háromezer egyedi dizájntárgyával várja az érdeklődőket vasárnaptól a Design Terminál karácsonyi kiállítása és vására, az Ajándék Terminál, amelyhez december 12-én jótékonysági árverés is kapcsolódik.
2012.12.09 16:44MTI"A kiállítással olyan helyet szerettünk volna létrehozni, amely nyugodt környezetet nyújt a betérőknek a nagy karácsonyi rohanásban" - mondta a Design Terminál kommunikációs vezetője a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Teszári Nóra hozzátette: másik céljuk a hazai kreatív ipar előmozdítása, termékeinek minél szélesebb körű megismertetése.
Az immár második alkalommal megrendezett Ajándék Terminál sajátossága, hogy az alkotók termékei közvetlenül jutnak el a fogyasztóhoz, a Design Terminál térítésmentesen biztosítja a helyet.
Teszári Nóra elmondása szerint az Ajándék Terminál látogatói meggyőződhetnek arról, hogy a magyar dizájntermékek nem csak egy szűk réteg számára elérhetők és megfizethetők. Ezek a tárgyak ráadásul kézbe vehetők, felpróbálhatók, hiszen ez egy vásár is - fűzte hozzá.
A kiállításon képviselteti magát többek között Abodi Dóra, Konsánszky Dóra, Losonczi Áron, Vágó Réka, az Artista, The Béta Version, a Folqa, a Hannabi, az IVANKA, az INER, a Je Suis Belle, a Lokalwear, a Medence Csoport, a MIMM, a Nubu vagy a Pos1t1on; az apró ékszerektől kezdve az egyedi tervezésű játékokon és cipőkön, ruhákon át a bútorokig rendkívül sokféle termékkel.
A tervezők egy-egy tárgyat a december 12-i jótékonysági árverésre ajánlanak fel, amelyet Winkler Nóra vezet. A Design Terminál az aukció teljes bevételét az Őrzők Alapítványnak, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványának juttatja el.
Másnap este a DEMO NODE audiovizuális műhely fénykísérleteiben gyönyörködhetnek a látogatók, majd december 14-én a Design Terminál Gombold újra!-napot tart, amelynek keretében - az idei ruhatervezési pályázaton döntőbe jutott alkotók kollekcióit is segítségül hívva - öltözködési, smink- és frizura-tanácsadást vehetnek igénybe, akik legalább 8000 forint értékben vásároltak a kiállított tárgyakból.
Az Ajándék Terminál december 23-ig várja a látogatókat az Erzsébet téri Design Terminál épületében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


