32 alkotás
Harminc év magyar művészete a Francia Intézetben
Tizenhat fiatal művészt állít párba idősebb alkotókkal a budapesti Francia Intézet Szemtől szemben (Face á Face) - 30 év magyar művészete című kiállítása, amelyet péntektől láthat a közönség.
2012.11.29 22:29MTIA Várfok Galéria szakmai segítségével összeállított tárlathoz a húszéves fennállását ünneplő intézet kortárs képzőművészeti gyűjteményéből válogatták ki 16 idősebb művész egy-egy munkáját. Ők aztán saját maguk jelölték ki "párjukat", lehetőleg a fiatalabb generáció képviselői közül - mondta Kálmán Borbála, a kiállítás egyik kurátora az MTI-nek.
A fiatalok a progresszívabb vonalat képviselik, az idősebb generáció munkái közül elsősorban festményeket, köztük avantgárd alkotásokat állítanak ki. Bemutatják például a Borsos-Lőrinc festőpárost, akik Gerber Pál kutyát ábrázoló festményével polemizálnak, Molnár Ágnes Éva fotóival Szirtes János English Boy című festménye szerepel párban, Tarr Hajnalka pleximunkájával szemben pedig Klimó Károly 1936-ban festett képe áll. Mulasics László festményére Baditz Gyula méhviasz lenyomata reagál, Bodóczky István pálcikából készült papírsárkányát Glaser Katalin Cézanne-t ábrázoló plüssfigurájával állították párba.
A 32 alkotás között látható lesz még Nádler István, aatoth franyo, El Kazovszkij, Ilona Keserü Ilona, Kelemen Károly, Várady Róbert, Gál András, Bernát András, Barabás Márton és Konok Tamás alkotása, valamint kiállítják Széchy Beáta több rétegű dobozmunkáját. Magyarországon a nyolcvanas években még nem volt kialakult galériás rendszer és a kortárs avantgárd művészeket nem ismerték el.
Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy akkor a Szegfű utcában működő Francia Intézet teret adott munkáiknak. Az intézet ekkor alapozta meg magyar kortárs művészeti kollekcióját. A tárlat január 10-ig látható a Francia Intézet Fő utcai épületében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06