Aranyszem Operatőr Fesztivál
Ragályi Elemér lett az év operatőre
Ragályi Elemér lett az év operatőre és kapta meg az Illés György-díjat, valamint a rendezvény különdíját a 9. Aranyszem Operatőr Fesztivál pénteki díjátadó ünnepségén.
2012.11.16 20:27MTIAz Aranyszem-díjat a játékfilm kategóriában Máthé Tibor érdemelte ki, a természetfilm kategóriában Tóth Zsolt Marcell, a televíziós sorozatok kategóriában pedig B. Marton Frigyes, Győri Márko és Babos Tamás vehette át a Műjégpálya dísztermében megtartott díjátadó esten - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Dokumentumfilm kategóriában Kiss Péter Rudolf, kisjátékfilm kategóriában Pohárnok Gergely nyerte el a díjat, míg zenés klip kategóriában Polgár Csaba, imagefilm kategóriában Mohi Sándor bizonyult idén a legjobbnak.
Ebben az esztendőben adták át először a Gattyán György által alapított különdíjat, amelyet első alkalommal Ragályi Elemér vehetett át. Zákonyi S. Tamás, a Mafilm Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója a 20. század filmes eszközei közül néhány fénymérőt adott át azok régi tulajdonosainak, Andor Tamásnak, Koltai Lajosnak, Langmár Bélanak, Szabó Gábornak és Zsombolyai Jánosnak. A már elhunyt Illés György és Jankura Péter helyett hozzátartozóik vették át a fénymérőket.
A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megrendezett Aranyszem Operatőr Fesztivál 2012 kurátorai Babos Tamás, Csukás Sándor, Fillenz Ádám, Gulyás Buda, Nagy András, Szalai András, Vecsernyés János operatőrök és Gattyán György producer voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06