Szibériában őrzik
Valódi az eddig másolatnak hitt Rubens-festmény
Valódi az a Rubens-festmény, amelyet Ural hegységen túli Irbit város múzeumában őriznek és eddig másolatnak hittek.
2012.11.16 23:29MTIAz orosz köztévé beszámolója szerint a szibériai település képzőművészeti múzeumának szakértői bonyolult fizikai és kémiai eljárással bizonyították, hogy Peter Raul Rubens (1577-1640) Bűnbánó Magdolna és nővére, Márta című alkotását őrzik Irbitben. Mint kiderült, az értékes festményt tévedésből szállították a Moszkvától távoli városba. Mindeddig azt hitték, hogy a flamand festő alkotását - az eredetit - Bécsben őrzik a Kunsthistorisches Museumban.
A Pervij Kanal állami televízió kommentárja szerint most a bécsi szakemberek törhetik a fejüket. A szentpétervári Ermitázs szakemberei, akik részt vettek az orosz múzeumban lévő, 1615 és 1620 között készült Rubens-festmény vizsgálataiban, hozzátették, hogy az elemzések nem fejeződtek be, újabb szakembereket vonnak be. Viktor Korobov, a képtár restaurátorainak vezetője szerint az alkotás Rubens festőműhelyében készülhetett, a mester személyes közreműködésével.
A Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek Valerij Karpov, az irbiti múzeum igazgatója elmondta, hogy a felfedezést a kép idén kezdett restaurációja közben tették. A festményt 1976-ban kapták az Ermitázstól, mint Rubens-másolatot. Szentpéterváron - akkor még Leningrádban - 1931-től őrizték a képet, amely Alekszandr Jakobszon híres sebész professzor gyűjteményéből való.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


