Az egyik legismertebb magyar film
A tanú: decemberi bemutató a Tháliában
Színházban az egyik legismertebb magyar film: Bacsó Péter A tanú című alkotásának színpadi változatát mutatja be a Thália Színház december 6-án Csányi Sándor, Szombathy Gyula és Cserhalmi György főszereplésével.
2012.11.10 22:29MTIBacsó Péter A tanú című filmje alapján a színház felkérésére Hamvai Kornél írt darabot, amelyet Balikó Tamás állít színpadra. Kállai Ferenc, Both Béla és Őze Lajos legendás szerepeiben pedig olyan népszerű színészeket láthat a közönség, mint Csányi Sándort (Pelikán József gátőr), Szombathy Gyulát (Bástya elvtárs) és Cserhalmi Györgyöt (Virág elvtárs) - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, Bacsó Péter 1969-ben rendezte mára kultuszfilmmé vált alkotását. A túlságosan is "életszagúra" sikerült filmszatírát a korabeli kultúrpolitika még a bemutató előtt betiltotta, így tíz évet kellett várni arra, hogy a közönség is láthassa. A Rákosi-korszak koncepciós pereit megidéző alkotásban az emberek a hetvenes évek végén is ráismertek az akkori hatalom torz lélektanára és groteszk humorában a kor mindennapjait fedezték fel.
Az alkotást időtállóvá az írói és színészi zsenialitás tette, amely olyan szállóigévé lett mondatokat eredményezett, amelyeken ma is elmosolyodik mindenki. Ki ne emlékezne arra, hogy "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.", "Az a gyanús, ami nem gyanús.", vagy hogy "Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának."? - áll az előadás ismertetőjében. A film forgatókönyvéből írt darab groteszk humorával nehéz történelmi kort elevenít fel, és nem hiányoznak belőle a jól megszokott szófordulatok, mindenki által ismert nagy mondatok sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06