Festői környezetben
Kétnapos libatort és újborünnepet tartanak a Lázár Lovasparkban
Szombaton és vasárnap a Márton-napon elengedhetetlen, libából készült finomságokkal, illetve kiváló pincészetek boraival várják a hagyományok és a gasztronómia szerelmeseit a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban.
2012.11.08 07:14MTIA festői környezetben, 9 hektáron elterülő, Budapesttől mindössze 35 kilométerre lévő lovasparkban immár tizenegyedik alkalommal rendeznek Márton-napi fesztivált felnőtt- és gyermekprogramokkal kiegészítve - közölte Dobes Sheila értékesítési menedzser.
Mindkét nap délelőttjén kemencében sült sajtos, tejfölös, fokhagymás lángossal, libatepertővel és pálinkával köszöntik a vendégeket, hogy "megágyazzanak" a korlátlan fogyasztást lehetővé tévő svédasztalos ebédnek. A menüben természetesen főként "libás" fogások szerepelnek, melyeket a három pincészetből érkező újborokkal lehet majd leöblíteni.
A fogathajtó világbajnok Lázár testvérpár által létrehozott domonyvölgyi birtokon - mely kedvelt esküvői helyszín és turisztikai célpont is - mindkét napon több lovasbemutató, kocsikázás és futószáras lovagoltatás színesíti a programot. A gyerekek kézműves foglalkozásokon és a kalandpark eszközein tehetik próbára ügyességüket, de arcfestéssel és gyermekelőadással is kedveskednek nekik a szervezők.
A Márton napi vigasságra közel 400 vendéget várnak - tette hozzá Dobes Sheila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


