Október 23.
Dokumentumfilmmel köszönték meg a magyar segítséget a lengyelek
Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet Magyar szív című dokumentumfilmjével Lengyelország jelképesen megköszönte a magyar vezetőknek és az egész magyar nemzetnek, hogy a második világháború idején közel 120 ezer lengyelnek segítséget nyújtottak.
2012.10.24 08:15MTIA Lengyel Háborús Veteránok és az Elnyomás Áldozatainak Hivatalának (UDSKiOR) támogatásával készült filmet a magyar nemzeti ünnep alkalmából kedden este mutatta be a Religia.tv televízió. A film a II. világháborús magyarországi lengyel menekültek történetét dokumentáló, Emlékezés-Pamiec - lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 címmel megjelent albumok gazdag, több mint ezer fényképet felölelő képanyagát dolgozza fel.
A rendező a lengyel menekülteken és leszármazottaikon kívül a magyar segítők rokonait is megszólaltatta: Utassy Lóránd ezredesre, a Honvédelmi Minisztérium hadifogolyügyekkel foglalkozó osztálya vezetőjére fia emlékezett, a lengyelek által Lengyelek Apójaként emlegetett idősebb Antall József munkásságát leányunokája mutatta be. Magyarországon közel 120 ezer lengyel lelt menedékre a II. világháború idején: 1939 és 1946 között csaknem kétszáz magyarországi településen éltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


