8 darabot láthat a közönség
"Mini évad" Debrecenben: Csokonai Fesztivál
Csokonai Fesztivál néven "mini évad" kezdődött a debreceni Csokonai Színházban 2012/2013-as színházi évad keretében.
2012.10.15 20:29MTIA hétfőn kezdődött rendezvényen nyolc, korábban nagy sikerrel bemutatott darabot láthat a közönség. Vidnyánszky Attila július 2-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hagyományteremtő szándékkal megrendezik az első mini évadot, amelynek keretében az elmúlt évad legsikeresebb előadásaiból és a debrecenihez hasonló felfogású színházak vendégjátékaiból láthat válogatást a közönség. Az elmúlt években olyan értékek születtek Debrecenben, amelyek nem múlnak el egy évaddal. Ezt a szakma és a kritika, valamint az országos és nemzetközi színházi fesztiválokon elért eredmények is visszaigazolják.
Ezeket az előadásokat repertoáron tartjuk, és időről időre újra bemutatjuk. Az októberi fesztivál ezeknek a törekvéseknek ad keretet annak a gondolatnak a jegyében, hogy az értékek nem múlnak el, hanem velünk maradnak" - summázta a Csokonai Fesztivál létrejöttének ötletét a színidirektor. A Csokonai Fesztiválon nyolc, korábban nagy sikerrel bemutatott darabot láthat újra a közönség.
Hétfőn a Víg Kamaraszínházban Ivan Viripajev Illúziók, a Horváth Árpád Stúdiószínházban Borbély Szilárd-Galambos Péter-Kovács-Cohner Róbert Jászai című művét tekinthették meg az érdeklődők Viktor Rizsakov, illetve Galambos Péter rendezésében. Kedden Szergej Medvegyev Fodrásznő, illetve Borbély Szilárd Halotti pompa című darabjával folytatódik a fesztivál. Szerdán Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú című műve, csütörtökön Zsukovszkij-Szénási-Lénárd Mesés férfiak szárnyakkal című előadása, pénteken Madách Imre Az ember tragédiája című darabja kerül színre.
Szombaton Moliére Scapin, a szemfényvesztő című művével fejeződik be a debreceni mini évad. Az előadások előtt úgynevezett "ráhangoló beszélgetésekre" várják a közönséget, a nézők találkozhatnak például Viktor Rizsakov, Vidnyánszky Attila vagy Galambos Péter rendezőkkel. Lesznek szakmai beszélgetések a színházról, ezeken azon színházi dolgozók munkája is szóba kerül, akikkel az átlagos néző nem találkozik, legfeljebb a plakáton, a műsorfüzetben látja a nevüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


