A magyar ház
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a brassói Reménység Háza
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a brassói Reménység Háza, amely a dél-erdélyi városban a magyar ház szerepét tölti be.
2012.10.10 10:44MTIMénessy Miklós református lelkész - a központ megálmodója - az MTI-nek kedden elmondta: a brassói református magyarok nagyon hiányolták, hogy nem rendelkeznek egy igazi templommal, amit eredetileg is arra a célra építettek, hogy Isten házaként szolgáljon. A dél-erdélyi városban ugyanis 1963-ban a román kommunista hatóságok lebontották a belvárosban lévő egyedüli református templomot, amelyet Alpár Ignác magyar építész tervezett.
Ezt követően a közösség három részre szakadt, az istentiszteleteket egy eredetileg óvodának és tornateremnek épült ingatlanban tartották, valamint egy imateremben. Ezért érezték fontosnak a brassói magyarok, hogy az 1989-es rendszerváltás után új templomot építsenek, amely 1992-ben el is készült - mondta a lelkész.
Csakhogy időközben felmerült az ötlet - tette hozzá - , hogy a templom mellé egy konferenciaközpontot is építsenek, amely vendégházzal és étteremmel is rendelkezik. Így épült meg 1992-ben a templommal együtt a Reménység Háza, amelyben egyebek között kiállításokat, könyvbemutatókat, szavalóversenyeket, különböző tanfolyamokat és nyelvkurzusokat szerveznek. Együttműködnek a Goethe Intézettel és a British Councillal, öt éve pedig a családon belüli erőszak áldozatainak védelmet nyújtó szociális programot indítottak.
A lelkész szerint ez a ház vált a brassói magyarság egyik vezető kulturális központjává, hiszen magyar ház nem létezik a dél-erdélyi városban.
Az MTI kérdésére a lelkész elmondta: egy magyar ház megépítésének a terve valószínűleg ma is sok brassói magyarban elevenen él, de a gazdasági elszegényedés nem azt vetíti előre, hogy a közeljövőben megépülhet egy ilyen új központ, ezért addig is az erdélyi magyar történelmi egyházak fogják össze a szórványban élő helyi magyarokat.
"Büszkeséggel tölt el, hogy a rendezvényeink sokrétűsége miatt vezető szerepet tölt be a Reménység Háza a brassói magyar közéletben" - mondta a lelkész.
Kapcsolódó írások:
- Megalakult a Külhoni Magyar Televíziósok és Rádiósok Szövetsége Erdélyben
- Gazdag kínálattal várják nézőiket az erdélyi magyar színházak - folytatás
- Gazdag kínálattal várják nézőiket az erdélyi magyar színházak
- Súlyos közlekedési baleset történt Erdélyben
- Méltatlannak tartják a Magyarországot ért támadásokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


