Hétköznapi hősiesség címmel
Esszékötet jelent meg Szabó Magda emlékére
Hétköznapi hősiesség címmel esszékötetet jelentetett meg Szabó Magda születésének 95. évfordulójára a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány.
2012.10.05 22:14MTIEzt Szurmainé Silkó Mária, az alapítvány kuratóriumának elnöke közölte pénteken, az író születésnapján, majd emlékezetett: az alapítvány egyik első nagyszabású programjaként 2010-ben a debreceni Méliusz-könyvtárral közösen hirdette meg a Szabó Magda-esszéíró pályázatot középiskolásoknak. A pályázatra 22 településről 35 pályamunka érkezett, a szakmai zsűri döntése értelmében közülük tíz versenyezhetett a díjakért.
A most megjelent, Hétköznapi hősiesség című kötet a tíz döntős pályamunka mellett a pályázatra beérkezett többi esszéből is közöl válogatást, részleteket - tette hozzá Szurmainé Silkó Mária.
Elmondta azt is, hogy az író születésének 95. évfordulójára közhasznú alapítványuk és a budapesti Szabó Magda Kéttannyelvű Általános Iskola angol szépkiejtési-versenyt hirdetett, amelyen az író angol nyelven megjelent könyveiből kell majd felolvasni részleteket. A versenyt november 22-én rendezik a Szabó Magda Kéttannyelvű Általános Iskolában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


