Rögtönzött festmények versenye
Magyar művész ismét a legjobbak között a Groµnjani Extempore-n
Most zárult a horvátországi Groµnjan-ban Európa talán leghangulatosabb művészeti fesztiválja, a XIX. Extempore festészeti verseny. A négynapos eseményen idén több mint 360 művész 520 alkotását láthatta a nagyközönség, amelyeket a középkori hangulatú mediterrán városka utcáin és falain állítottak ki.
2012.10.04 23:07ma.huAutóval alig néhány órányira Magyarországtól rendezik meg 1994 óta a nemzetközi Extempore festészeti fesztivált. Az eseményre világ minden tájáról, még Amerikából is érkeznek művészek. A több száz festő kötetlen stílusban készíti el Isztriai, vagy Groµnjan-i ihletésű alkotását.

Érkezéskor minden művésznek le kell pecsételtetnie üres vásznát, majd ezt követően két nap áll rendelkezésre megalkotnia művét − ismertette a szabályokat Kleinheincz Magdolna, a fesztivál magyar résztvevője, akinek idei képét a zsűri a legjobb 20 közé választotta. A horvátországi Olasz Egyesület szervezésében zajló eseményt a városvezetés mellett a Trieszti Egyetem, a pulai Olasz Központ és több más horvát és szlovén olasz kisebbségi szervezet támogatja.

A verseny első három helyezettje komoly, 1000 eurós pénzjutalomban is részesül, azonban az esemény inkább a különleges hangulata miatt népszerű - emelte ki a magyar művésznő. Évről évre sok ezer ember látogat ide, ahol minden utcasarkon zene, tánc és ingyenes borkóstolók szórakoztatják a közönséget.

A Groµnjan-i ünnep az interkulturális festészet egyik legszabadabb találkahelye, amely stílusokat, távoli országokat és generációkat köt össze, minden mediterráneum-, festészet- és fesztiválkedvelő számára feledhetetlen élmény − mondta Kleinheincz Magdolna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06