Dekameron
József Attila Színház: kárpátaljaiak előadásával indul az évad
A kárpátaljai magyar nyelvű színház Dekameronjával kezdi meg az idei évadot pénteken a József Attila Színház. Decemberig a közönség találkozhat a csíkszeredai, a kassai és az újvidéki magyar társulat előadásaival is.
2012.09.28 14:15MTINemcsák Károly igazgató a pénteki évadnyitó sajtótájékoztatón elmondta: minden hónapban egy teátrum mutatkozik be az évad első felében a József Attila Színházban, és terveik szerint az egész szezonban folytatják a programot. Kiemelte: nem fesztiválon láthatóak a határon túli előadások, hanem az évad során folyamatosan. Emellett a színházak nemcsak egy, hanem több előadással, köztük gyerekdarabokkal is jelen lesznek.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, az esemény védnöke örömét fejezte ki, hogy a teátrum felvállalta a határon túli színházakkal a kapcsolat kiépítését, bevonásukat a budapesti kulturális életbe. Szerinte azzal, hogy a József Attila Színház saját műsorfolyamába építve mutatja be ezeket a vendégjátékokat, természetessé, mindennapivá teszi a határon túli színházak jelenlétét Budapesten.
Kiemelte: fontosak azok a szakmai kapcsolatok is, amelyek a határon túli színházakkal a program során kialakulhatnak, a folyamatos tapasztalatcsere.
Mint elhangzott, a József Attila Színház négy bemutatót tart az évadban: Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című művét - az előző évad előbemutatója után - október 6-án tűzik műsorra, Hubay-Ránki-Vas Egy szerelem három éjszakája című zenés darabjának premierjét pedig november 10-én tartják, a rendező Huszti Péter. December 8-án tűzik repertoárra Csiky Gergely A nagymama című művét Galambos Erzsi jutalomjátékaként, Nagy Viktor rendezésében, február 10-én pedig Arthur Miller Édes fiaim című darabját mutatják be, amelyet Kerényi Imre állít színpadra.
"Ebben a nehéz helyzetben gazdaságilag stabilizálni tudtuk színházunkat" - mondta az igazgató. Nemcsák Károly beszélt arról, hogy olyan előadásokat is tovább játszanak az új évadban, amelyek máshol születtek. A József Attila Színház közönsége is láthatja A magányos cédrus című, Kővári Katalin által rendezett előadást, a Szabadtér Színház A rózsák háborúja című produkcióját is befogadta a színház, továbbá Miklós Tibor rendezésében a nyár után újra műsorra tűzik A hírnév ára című musicalt.
Az igazgató kiemelte, hogy a gyerek és az ifjúsági korosztály számára összeállítottak bérletet, ezzel biztosítani szeretnék a következő generáció színházba járó közönségét.
Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta: színháza évi nyolc bemutatóval 35-40 ezer nézőt fogad, 160 előadást teljesít. Mint kifejtette, az intenzíven dolgozó színtársulat számára fontos, hogy bemutatkozhasson Budapesten, ezzel bekapcsolódva a magyar színházi életbe. A közönség két előadásukat láthatja októberben: Martin McDonagh Vaknyugat, illetve Örkény István Tóték című művét.
Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgatója arról szólt, hogy új társulat formálása zajlik Kassán, tájoló, folyamatosan utazó színházként működnek negyvenfős társulattal. Budapesten ezúttal Bengt Ahlfors Színházkomédia és a Böszörményi Gyula műve alapján készült Gergő és az álomfogó című gyerekelőadást mutatják be novemberben.
Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház művészeti titkára elmondta: évente négy bemutatót tartanak, tematikus évadokat hoznak létre. Színháza innovatív repertoár-politikát folytat, klasszikusok újraértelmezésével is foglalkoznak. Budapesti vendégjátékukon decemberben Bergman Fanny és Alexander című műve, valamint az Óz, a nagy varázsló című gyerekdarab látható.
Vidnyánszky Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészeti vezetője elmondta: a jövőre húszéves beregszászi színház évente 130-160 előadást játszik. Hozzátette: nem készítenek sok új előadást, de évekig műsoron tartják produkcióikat, mintegy 15 előadással szólítják meg közönségüket folyamatosan. Szólt arról, hogy bemutatóik többsége közös produkcióban készül, és a társulat sokat utazik külföldre, ám a budapesti bemutatkozás mindig kiemelkedő jelentőségű számukra. A pénteki Dekameron mellett Vörösmarty Mihály Tekéntetes úr című darabját játsszák szombaton a József Attila Színházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


