A folyékony kenyér ünnepe
Kezdetét vette a müncheni Oktoberfest
Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.
2012.09.22 18:28MTIA folyékony kenyér ünnepe zuhogó esőben kezdődött a bajor fővárosban, de a rossz idő nem rontotta el a hangulatot. A hagyományoknak megfelelően az első hordó sört a müncheni főpolgármester ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta. Christian Ude főpolgármester és Horst Seehofer kormányfő koccintását üdvrivalgás fogadta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el a sör müncheni ünnepe, az idei így a 179. Oktoberfest.
Tavaly 6,9 millió vendéget - minden korábbinál többet - fogadtak a sörsátrakban. Összesen 7,5 millió korsó - ugyanennyi liter - sör fogyott, és a rekordszámú vendég elfogyasztott még egyebek mellett félmillió grillcsirkét és 70 ezer sertéscsülköt. Az idén várhatóan elmarad a látogatók száma a 2011-es csúcstól az október 7-ig tartó rendezvényen, a sör korsónkénti - vagyis literenkénti - ára viszont rekordot dönt, 9,5 euró körül alakul a tavalyi 9 euró után. A fesztivál eredete egy esküvőre nyúlik vissza: 1810. október 12-én vette feleségül Lajos bajor trónörökös (később I. Lajos király) Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt.
Az esemény fényét emelendő lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten, és az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit. 1811-ben az ünnepséghez a bajor mezőgazdaság népszerűsítése céljából mezőgazdasági kiállítást is kapcsoltak, és a programból ugyan a lóversenyek idővel kikoptak, de négyévente még mindig rendeznek agrárvásárt. Így az idén is megtartják a bajor központi mezőgazdasági fesztivált (Bayerisches Zentral-Landwirtschaftsfest - ZLF), amely most ünnepli a 125. évfordulóját.
Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. A rendezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást, és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek. A megnyitó ünnepség forgatókönyvét 1950-ben rögzítették, azóta minden évben a müncheni főpolgármester csapolja meg az első hordót, és a bajor miniszterelnöknek tölti tele az első korsót.
A müncheni Oktoberfest - Oktoberfest München - 1995 óta bejegyzett márkanév. A logója két teli korsó egymással szembe fordítva, a korsókra kiülő párán pedig szem és száj, az ábra így egy mosolygós arcot mutat. A müncheni önkormányzat adatai szerint világszerte mintegy kétezer sörfesztivált neveznek Oktoberfestnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06