Rengeteget segített
Emléktáblát avattak Mádl Ferenc tiszteletére Beregszászon
Ünnepélyes keretek között felavatták Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök emléktábláját vasárnap Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola központi épületében.
2012.09.16 17:19MTIÜnnepi beszédében Orosz Ildikó, a főiskola elnöke hangsúlyozta: Mádl Ferenc néhai államfő megtartó példa a kárpátaljai magyar közösség számára. Az ő hathatós támogatása nélkül ma nem létezhetne a kárpátaljai magyarság egyetlen nem állami felsőoktatási intézménye – tette hozzá. Orosz Ildikó emlékeztetett, hogy Mádl Ferenc 2002-ben járt Beregszászon hivatalos látogatáson, és a város és a vidék magyarsága olyan nagy számban és szeretettel fogadta, hogy sokat csúszott a főiskola szakkollégiumának átadása, amelyen az akkori ukrán miniszterelnökkel együtt vett részt.
Kiemelte: alig egy évvel látogatását követően a néhai köztársasági elnök – a főiskola megkeresésére – minden szakmai és diplomáciai tudását, tekintélyét latba vetette annak érdekében, hogy a beregszászi polgármesteri hivatal ne vehesse el a magyar felsőoktatási intézmény épületét, hiszen akkor nem lehetett volna államilag akkreditálni a főiskolát. Mádl Ferenc levélben fordult Leonyid Kucsma akkori ukrán elnökhöz, és a vele folytatott megbeszélésein is felvetette a főiskola épületének ügyét, majd a későbbiekben is figyelemmel kísérte a magyar felsőoktatás intézmény sorsának alakulását.
Breuer Klára az egykori köztársasági elnök kabinetfőnöke beszédében elmondta: Mádl Ferenc szívügyének tekintette az oktatás ügyét, különösen a külhoni magyarság tekintetében. Amikor megkapta Beregszászról a rossz híreket, azonnal cselekedett a maga csendes, diplomatikus módján. Már a tíz évvel ezelőtti látogatása idején is azt remélte, hogy a beregszászi főiskola fejlődése sikeres lesz. Ma, ha élne, örömmel konstatálná, mennyi kedvező dolog történt az intézményben - fogalmazott.
A Mádl Ferenc arcmását ábrázoló márvány emléktáblát – Roman Vaszil ungvári szobrász alkotását –, amely a főiskola épületének második és harmadik szintje közötti lépcsőfeljárójában kapott helyet, Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök özvegye leplezte le. Orosz Ildikó köszönetét fejezte ki Mádl Dalmának azért a sokrétű támogatásért, amelyet a főiskola fejlődése érdekében kifejtett. Elismerésének jeléül egy, a főiskola képével díszített 100 éves cserepet nyújtott át neki annak a díszoklevélnek a kíséretében, amely azt igazolja, hogy a Mádl család 3333 cserépjegyet vásárolt az intézmény tetőszerkezet-cseréjének támogatását célzó cserépjegy-akció keretében.
Mostani kétnapos kárpátaljai látogatása során Mádl Dalma szombaton az Ungvárhoz közeli Nagydobronyban árvaházat, Ráton gyermekotthont, vasárnap Beregszászon idősotthont keresett fel, és ajándékcsomagokat adott át. Mádl Ferenc emléktábláját a kárpátaljai történelmi egyházak vezetőivel együtt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentelte fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06