Észak-koreai vígjáték is lesz
Tarr Béla a dél-koreai nemzetközi filmfesztivál zsűrijében
Tarr Béla filmrendező lesz a dél-koreai Puszanban október 4-én megnyíló nemzetközi filmfesztivál egyik nemzetközi zsűrijének elnöke. Ázsia legnagyobb filmmustráján hosszú évek után először egy észak-koreai vígjátékot is bemutatnak.
2012.09.10 20:44MTI
A Puszani Nemzetközi Filmfesztivált október 4. és 13. között rendezik meg. A programban több mint háromszáz film szerepel 75 országból - jelentették be hétfőn a szervezők.
A Hszinhua kínai hírügynökség értesülése szerint a fesztivál két versenyszekciójának egyikében a nemzetközi zsűrit Tarr Béla vezeti majd. A másik zsűrielnök Arturo Ripstein mexikói rendező lesz.
A dél-koreai nemzetközi filmes seregszemle egy hongkongi thriller bemutatójával nyílik meg. A Cold War című produkciót két elsőfilmes rendező, Longman Laung és Sunny Luk jegyzi. A fesztiválprogramban vetítik a Comrade Kim Goes Flying című vígjátékot, egy észak-koreai és két európai rendező közös alkotását. A szervezők elmondták, hogy 2003 óta először tűznek műsorra észak-koreai filmet.
A produkciót a jelenleg zajló Torontói Filmfesztiválon is bemutatták, és még szeptemberben a Phenjani Nemzetközi Filmfesztivál is műsorára tűzi. A tervek szerint a vígjátékot Észak- és Dél-Koreában is forgalmazzák majd a mozikban. A puszani szervezők jelezték, hogy a fesztiválra az észak-koreai és a két európai rendezőt, Nicholas Bonnert és Anja Daelemanst is meg akarják hívni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06