Egy hónapon át látható
Szegedre érkezett "Az alaptörvény illusztrációi" című kiállítás
Első állomásként Szegedre érkezett Az alaptörvény illusztrációi címmel indult vándorkiállítás.
2012.08.31 22:29MTIA Fekete Házban egy hónapon át látható tárlatot Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nyitotta meg pénteken. Kerényi Imre az MTI-nek elmondta: színházi emberként pontosan tudja, hogy a száraz információ eladhatatlan. A jogi szövegnél nincs szárazabb, és a színházi életben azt tanulta, hogy "ilyenkor kell egy hordozórakéta, ami azt eladhatóvá” teszi. Erre a magyar festészet alkalmas, a kiállítás alkotásain keresztül az alaptörvény „mondatai és szövege elrepül az állampolgárokhoz”.
Mint mondta, a tárlatot abban a reményben juttatják el az összes megyeszékhelyre, hogy a kiállítási helyszíneken az érdeklődők mellett, tanórák keretében, a fiatalok is megnézik majd a képeket és ilyen módon befogadhatják a közjogot. Mint fogalmazott, számára az egyik legfontosabb alkotás Korényi János Lovasroham 2006. október 23. című képe, maga is szenvedő résztvevője volt az akkori eseménynek. Ezt az eseményt a festő nagyon jól megragadta - mondta Kerényi, hozzátéve: sajátos humora miatt például Kiss Tibor Trianon című képét is kedveli.
A vándorkiállításon a Magyar Nemzeti Galéria Hősök, királyok, szentek című kiállításának részét képező 16 új historikus festményt láthatja a közönség. Kerényi Imre korábban erről azt mondta: szerinte ezek a 150x108 centiméteres alkotások a magyar történelem utolsó 150 esztendejének metszéspontjait ábrázolják. A kiállításon szerepel még a Magyarország múltja, jelene és jövője címmel 2011 szeptemberében kiírt országos gyermekrajzpályázat 30 díjazott alkotása, illetve 33 olyan kiadvány, amely az alaptörvény megismertetése és népszerűsítése céljából készült.
A tárlat minden megyeszékhelyen látható lesz egy-egy hónapig. Az óramutató járásával ellentétes úton haladva, Szeged után Békéscsaba, majd Debrecen következik. A turné 2014 áprilisában ér véget Budapesten, ahol a gyűjtemény elfoglalja végleges helyét a Parlamentben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06