Nyári mulatság zeneszóval
Muzsikás, Tükrös és Etnofon a MÜPA népzenei fesztiválján
Hazafelé címmel rendezi meg már hagyományos évadzáró népzenei fesztiválját a Művészetek Palotája, június 22-24-e között - A kellemes nyári mulatságon fellép a Muzsikás, a Tükrös együttes és hallhatjuk a Etnofon Zenei Társulás világzenei összeállítását is.
2008.05.26 18:30ma.hu
A Művészetek Palotája évadzáró népzenei fesztiválján ismét három napon át váltják egymást az együttesek.
Június 22-én a Tükrös együttes fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Az autentikus népzenét játszó zenekar műsorának első felében a Mezőség ismeretlen arcát mutatja be, táncosokkal, vetített fotókkal és grafikákkal, az előadás rendezője a pozsonyi „Ifjú Szívek” Táncegyüttes vezetője, Hégli Dusán.
A műsor második része az elmúlt húsz év legnagyobb sikereiből válogat: a magyar népzene számos régiójának bemutatásából kiemelkedik a kalotaszegi folklór új összeállítása.

Az évadzáró fesztivál második napján, június 23-án az Etnofon Zenei Társulás világzenei összeállítását láthatjuk.
Az akusztikus népi hangszereken hagyományos játék- és díszítésmóddal játszó együttes a népi motívumokat, Bartók és Kodály népi ihletésű műveit, illetve a 35 éve a világzenében alkotó – a Kolindából és a Vízöntőből is ismert – Kiss Ferenc zenéit ötvözi.
Az irodalmi szövegekbe ágyazott archaikus népi idézetek, az olykor meditatív, improvizatív, máskor dinamikusan ritmusos zene színházi igényességgel tárul a nézők elé – ahogy a Pávaénekben vagy a Szerelemajtókban is láthattuk-hallhattuk.

A népzenei fesztiválj zárónapján – szokás szerint – a Muzsikás és vendégei invitálnak nyári mulatságra. Sajnos az eredeti díszvendég, Zerkula János gyimesi prímás már nincs közöttünk, a hagyományt táncos és zenész tanítványai képviselik a koncerten.
Fellép továbbá állandó vendégük, a moldvai Petrás Mária (ének), Farkas Zoltán és Tóth Ildikó (tánc). Az est érdekessége, hogy a jazz-zenész Dresch Mihály ezúttal hagyományos népzenét játszik, különféle fúvós hangszereken.
A 35 éves Muzsikás – mellyel a világhírű szaklap, a Songlines április-májusi száma kiemelten foglalkozik – németországi, írországi és londoni turnéja előtt kápráztatja el ismét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


