Mindegyiket közzéteszik
A Búcsú a fegyverektől befejezése- 47 verzióban
Ernest Hemingway 47 befejezést írt A búcsú a fegyverektől című mesterművéhez, most az író örököseinek köszönhetően mindegyiket megismerhetik az olvasók.
2012.07.07 08:55MTIA Nobel-díjas szerző 1929-ben írta félig-meddig életrajzinak tartott könyvét, amely az I. világháborúban szerzett tapasztalataiból merít. Hemingway Olaszországban szolgált a Vöröskereszt önkénteseként. Az író a The Paris Review című lapnak 1958-ban - két évvel öngyilkossága előtt - elmondta, hogy 39-szer írta át a regény végét, mert nem volt elégedett a befejezéssel. A The New York Times most megtudta: a mű legújabb kiadásába beleveszik az összes változatot - a kötet korai vázlataival és más bekezdésekkel együtt. A regény befejezéseinek tényleges száma 47 - derült ki Seán Hemingway kutatómunkájából.
Az örökös a bostoni Kennedy Elnöki Könyvtárban tanulmányozta a szerző összegyűjtött írásait. Hemingway nemcsak a befejezésen, a címen is sokat hezitált, végül a most ismert címet - A Farewell to Arms - egy 16. századi versből, George Peele I. Erzsébet királynőhöz írt művéből választotta. A mű alternatív befejezései egy külön függelékben olvashatók a 330 oldalas új kiadásban. A befejezések között van egy F. Scott Fitzgerald által javasolt is - írta a The Daily Telegraph című brit lap
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


