Történelmi részleg
Veszélyeztetett világörökség lett a liverpooli kikötő
Veszélyeztetett világörökséggé nyilvánította Liverpool történelmi kereskedelmi kikötőjét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága szentpétervári tanácskozásán.
2012.06.27 05:04MTIAz angol város világhírű történelmi kereskedelmi kikötőjét alig nyolc évvel ezelőtt emelték világörökségi rangra. Veszélyeztetetté a Liverpool Waters nevű fejlesztési projekt miatt nyilvánították az Oroszországban zajló világörökségi tanácskozáson. Az említett projekt a városközpont északi részén lévő történelmi kikötőhelyeket érinti. Megvalósulása esetén azonban jelentősen megváltozna a világörökségi rész arculata és látképe - indokolta döntését a világörökségi bizottság, hozzátéve, hogy a fejlesztési program megtörné a kikötő egységes képét és elszigetelné az egyes részeket.
A történelmi kikötőből hat helyszín tartozik a világörökséghez. Ezek tükrözik leginkább azt a "nagyságot", amely a kereskedelmi kikötőt a 18-19. században jellemezte.
Az UNESCO vasárnap kezdte meg 36. világörökségi tanácskozását, amely július 6-án zárul. A bizottság 36 helyszín világörökségi rangra emeléséről tárgyal, valamint dönt a veszélyeztetettek listájáról is. Könnyen a "vörös listán" találhatja magát Sevilla történelmi belvárosa is, amelynek látképét egy 40 emeletes (180,5 méter magas) lakóépület tervei fenyegetik.
Tavaly a Machu Picchu inka romváros világörökségi rangja vált kis híján veszélyeztetetté, de az UNESCO végül megelégedett azzal, hogy "szigorú felügyelete" alá vonta a Peruban lévő fellegvárat.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06