A költőnek írt levelekből álló kötet jelent meg
Levelek Pilinszkynek
Levelek Pilinszkynek címmel a költőnek írt 240 levélből álló kötet jelent meg a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár Új Forrás Könyvek sorozatában.
2012.05.08 20:29MTIJász Attila, a sorozat szerkesztője elmondta, hogy a most megjelent kiadvány kézirata kiadói érdeklődés hiányában tíz évig kallódott, miközben az életműsorozat már megjelent.
Pilinszky hagyatékában összesen csaknem 2700 levél található, ezeknek körülbelül fele a költőhöz íródott. Ebből az anyagból választott ki 240 levelet az életműsorozat szerkesztője, Hafner Zoltán irodalomtörténész.
"A válogatás azt a baráti, szellemi közeget igyekszik arányaiban is megbízható módon bemutatni, mely Pilinszkyt a háborút követő időszaktól az elhallgattatás évein át támogatta, néhány művét inspirálta, vagy nemzetközi sikereinek elérésében segítette" - tette hozzá Jász Attila.
A levelek feladói között megtalálhatók pályatársak, mint Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Németh László vagy Örkény István, aki a nála rendezett összejövetelekre többször hívta el Pilinszkyt.
Bepillanthatunk francia és angol fordítóival való kapcsolatába és megtudhatjuk, hogy a költő rendszeresen küldött megjelent műveiből a korszak mindenható kultúrpolitikusának, Aczél Györgynek és olykor kéziratos verset is mellékelt, melyért Aczél külön köszönetet mondott.
A levelekből néhány korábban megjelent az Új Forrás című folyóirat korábbi számaiban. A kötet összeállítását és a levelekhez fűzött jegyzetek kiegészítését Pilinszky jogutódjaként unokaöccse Kovács Péter is segítette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


