Kvízjátékok, sörös kacsa, csocsóasztal és egyebek
Európai utcafesztivál a budapesti Erzsébet téren
Kvízjátékok, sörös kacsa, csocsóasztal, bábkészítők és élő koncertek várták az érdeklődőket a harmadik alkalommal megrendezett Európai Utcafesztiválon a budapesti Erzsébet téren.
2008.05.10 17:49MTITérképek, színes prospektusok, múzeum- és programajánlók között válogathattak a látogatók az Olaszország, Törökország, Litvánia, Belgium, Málta, Portugália, Szlovénia, Románia által felállított sátraknál, miközben a szlovén Manca Izmajlova és Benjamin Izmajlov koncertjét hallgathatták meg. Fellépett a német Lustige Musikanten zenekar is a Csepeli Német Önkormányzat Ifjúsági Táncegyesületével közösen.
A látogatók litván és portugál művészekkel is találkozhattak a délutáni rendezvényen. Az Európa Nap alkalmából hatalmas tortát vágtak fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB)jóvoltából. A standnál lehetőség nyílt különböző ismeretterjesztő prospektusok összegyűjtésére is, egyebek mellett az EGSZB 50 évének 50 eseményét összefoglaló kiadványát is beszerezhette az érdeklődők, de a Dimitris Dimitriadis EGSZB-elnök programját összefoglaló brosúra is az érdeklődő rendelkezésére állt.
Különböző kvízjátékokok is voltak. Az egyiknél az Európai Parlamenttel kapcsolatban vártak válaszokat, a másik kérdéskörben az Európai Unió szerepelt, miszerint hány hivatalos nyelve van az uniónak, mennyi csillag van az EU-zászlón, mikor csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. A gyerekekről sem feledkeztek el, számukra egy gyerek totót állítottak össze, EU-vonal címmel. A még kisebbeket kézműves foglalkozásokkal, mesékkel szórakoztatták egy külön sátorban.
A fesztiválon a Szavak és betűk randevúja nevet viselő sátornál a látogatók egyebek mellett összegyűjthették az egyes nyelvcsaládok hasonló hangzású szavait, kitalálhatták honnan erednek és mit jelentenek egyes idegen szavak, kifejezések. A látogató belekóstolhatott különböző nemzetek konyhájába, így megízlelhette a szlovák kolbászkákat, káposztát, knédlit, a belga sültkrumplikat különféle ízesítésekkel, a ciprusi báránypiláfot és gyrost, de észt mandulás csirke is szerepelt a választható ételek között. Az Európa Utcafesztivált a Fiesta, a Ladánybene 27, valamint a Balkán Fanatik koncertje zárja este 10 órakor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


