Reneszánsz Tavasz!
Újabb programok a Reneszánsz évben!
Alig ért véget a nagyszabású reneszánsz fesztivál, a május első három napján megrendezett, több ezer látogatót vonzó Budavári Reneszánsz Vigasságok, máris folytatódnak a színesebbnél-színesebb programsorozatok a reneszánsz újjászületés jegyében.
2008.05.09 18:00ma.huKivételes eredménnyel indítottuk a tavaszt, május 6-án elérte a 20 ezres látogatói rekordot a június 30-ig megtekinthető, Hunyadi Mátyást és korát „Hagyomány és megújulás a királyi udvarban“ címmel bemutató kiállítás, a Budapesti Történeti Múzeumban. Május hava az igazi megújulás, feltöltődés, és önfeledt kibontakozás ideje, ehhez mérten ajánlunk változatos, szinte minden művészeti ágra kiterjedő programokat országszerte.
A Nagytétényi kastélypark igazi középkori vásári forgataggal várja Pünkösd hétvégéjén az odalátogatókat, míg Sárospatakon a Mátyás királyt követő késő reneszánsz művészettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Műcsarnok rendhagyó módon divatnapokkal köszönti a reneszánsz évadot, hogy 2008 tavaszán ne csak a reneszánsz művészet szülessen újjá, hanem az alkotások készítői és az események résztvevői is más, eddig ismeretelen szemszögből láttassák és lássák a kulturális élet legjavát. Nagytétényi reneszánsz fesztivál 2008. május 10-12. A Nagytétényi Kastélymúzeum a magyarországi későbarokk építészet egyik kiemelkedő alkotása, állandó kiállítása a reneszánsz enteriőr- és bútorművészet különleges és egyedülálló műtárgyait tárja a látogatók elé, betekintést nyújt éppúgy a magyarországi, mint az itáliai, francia, németalföldi, spanyol vagy délnémet reneszánsz kultúrkör bútortörténeti és művészeti emlékeibe.
A 2008 május 10. és október 5. között megrendezésre kerülő műtárgytörténeti és reneszánsz ötvöskincseket bemutató kiállítások megnyitó eseményét nagyszabású, háromnapos Reneszánsz Fesztivál gazdagítja. A fesztivál alaphangját a kastélyban hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Korok – virágok – Virágkötészet a gótikától a biedermeierig kiállítás adja, mely alkalommal neves virágkötők korabeli festményeken, iparművészeti alkotásokon felfedezhető virágdíszeket egyéni kreativitásuknak megfelelően rekonstruálnak, és helyeznek az adott korszakhoz illő környezetbe.
E májusi hétvégén a „Bútorok titkos fiókjai“ is megtekinthetők, kinyitják azokat a bútorokat, melyek belső kiképzése, díszítése is különleges, egyedi tervezésű, kivitelezésű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


