Már használhatják az érdeklődők
Új angol-magyar szótár a neten
Már használhatják az érdeklődők a Topszótárt, az új internetes angol-magyar szótárt.
2012.03.27 20:29MTIA Topszótár.hu jelentéscsoportokba rendezi a keresési eredményeket, a több szófajú szavaknál szófajokra lebontva kapjuk a találatokat. A lista elejére természetesen a leggyakoribb kerül, számos jelentéshez pedig példamondatot is társítottak, ami kontextusában mutatja be egy-egy szó helyes használatát.
Jelentős előrelépés az eddigi szótárakhoz képest, hogy a fokozott, ragozott vagy többes számú alakokra való kereséskor sem kell az eredeti szótövet kitalálni, hogy a szótár megmutassa az alapjelentést. Ilyen esetekben automatikusan a tőszót kapjuk eredményként, és megjegyzésként megtudjuk azt is, hogy az adott szó melyik alakjára kerestünk. Például ha a "wrote" szó jelentésére vagyunk kíváncsiak, akkor találatként a write ige jelenik meg. A szótár figyelmeztet a szavak rendhagyóságára is, ami nagy segítséget jelenthet a szavak tanulásánál - közölték a szótár készítői.
A kikapcsolódást szótárazás közben viccek és slágerek szövegeinek fordítása, vagy éppen az akasztófajáték biztosítja. A készítők távlati tervei közt olyan - online szótáraknál korábban nem látott - újítások is szerepelnek, mint az egyperces nyelvtani gyorstalpalók, vagy tematikus szószedetek, amelyek mellett a kikapcsolódás eszközei is bővülni fognak.
A közelmúltban megjelent, hazai fejlesztésű Topszótár 3 év folyamatos fejlesztés után, most márciusban valósult meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


