Már előkészületben
Jön a római kém!
M. C. Scott regénye kétségkívül az első negyedév kiemelt megjelenése. Az írónő egyre ismertebbé válik odakint a Róma-sorozatával, még hozzá megérdemelten. Ne hasonlítsuk majd azonban Steven Saylor műveihez a könyvet. Ezért!
2012.02.08 12:13ma.hu
A tervezett borító - fotó: http://agaveblog.hu
Krisztus után 64-ben Róma ura Néró, aki szívesebben lenne színész vagy szekérhajtó, mintsem a Birodalom császára. A kiismerhetetlen, szenvedélyes és veszélyes uralkodó száműzte Senecát, az egyetlen embert, akiben bízhatott, majd őrültekkel és összeesküvőkkel vette körbe magát. Amikor egyre nagyobb tömegekhez jut el a prófécia, amely szerint a Mennyei Királyság csak akkor érkezik el, ha Róma lángokban áll, Nérónak külső segítségért kell folyamodnia.
A paranoia és ármány melegágyába érkezik meg Sebastos Abdes Pantera, más nevén a Leopárd, aki egykoron Seneca elit kémhálózatának volt tagja. Ő korábban Britanniában beleszeretett egy helybéli lányba, a nő azonban egy felkelés áldozatául esett, és a Leopárdnak esze ágában sincs azt a Birodalmat szolgálni, amely végzett feleségével és gyerekével. Nérónak képes is nemet mondani, de a kémfőnök Senecának már nem, aki a kikötőben várja őt, ismét ármányt szőve, hiszen megtalálta Math-t, a szekérhajtó fiút, akiből a legkiválóbb kém válhat - ha addig nem végez vele valaki.
M. C. Scott regénye kétségkívül az első negyedév kiemelt megjelenése. Az írónő egyre ismertebbé válik odakint a Róma-sorozatával, még hozzá megérdemelten. Ne hasonlítsuk majd azonban Steven Saylor műveihez a könyvet. A kor, amiben a cselekmény játszódik ugyan majdnem azonos, de nyomozás helyett itt a lendületen van a hangsúly, kicsit több akcióval és nagyobb sodrással. Ettől azonban még biztosak vagyunk abban, hogy aki szereti Saylort, az biztosan szeretni fogja ezt a könyvet. Emiatt a kiadás is ünnepibb hangvételű lesz, ugyanis a könyv elegáns keménytáblás fűzésben jelenik meg, hogy gyönyörűen mutasson minden ókori Róma kedvelőnek a polcán.
Megjelenés: március 1.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


