Radíroz a kötelező mandarin
Elfelejtik anyanyelvüket a sanghaji gyerekek?
A kínai iskolákban kötelező sztenderd mandarin miatt egyre kevesebb fiatal beszéli a sanghaji nyelvjárást, amely a külföldi nyelvtanulók körében ugyanakkor minden eddiginél népszerűbb.
2012.01.27 11:39MTIA kelet-kínai Sanghaj városában évről évre csökken a helyi dialektust beszélők száma, ha ez a trend folytatódik, a nyelvjárás a következő két-három évtizedekben akár teljesen el is tűnhet - kongatták meg a vészharangot kínai nyelvvédők.
A folyamatot egy 1985-ben életbe lépett szabályozás indította el: a helyi iskolákat országszerte arra kötelezték, szigorúan az ország hivatalos nyelvét, a pekingi dialektusra épülő mandarint, a sztenderd kínait (potunghua) használják az oktatásban. A lakosság kétharmada, csaknem 850 millió fő által beszélt putonghua kötelezővé tételével a vezetés a nyelvi egység megteremtését kívánta elősegíteni.
A központ törekvése sikerrel is járt, ám a rendelet következtében a sztenderd kínaival mindössze 40 százalékban megegyező dialektust a jelenleg tízen-huszonéves generáció tagjai már alig beszélik. Így pedig könnyen előfordulhat, hogy a fiatalok nem értik meg egymás közt "sanghajiul" beszélő szüleiket, nagyszüleiket.
A dialektus védelmére és a sanghaji identitás megőrzésének céljából tavaly év végén a városban létrejött egy nyelvvédő csoport. A heti rendszerességgel összeülő tömörülés azt kívánja elérni, hogy az általános- és középiskolák tantervében helyet kapjon a nyelvjárás, valamint hogy azt - az angol és a putonghua mellett - a városi tömegközlekedésben a megállók bemondásakor is alkalmazzák. Utóbbi megvalósulni látszik, a metrót üzemeltető társaság december elején nyújtotta be javaslatát ezzel kapcsolatban a városi hatóságoknak. A Shanghai Airlines légitársaság szintén követi a példát, a kínai újévtől kezdődően már a sanghaji dialektus is hallható járatain.
Miközben a helyi fiatalok körében egyre népszerűtlenebb, a külföldi nyelvtanulók körében egyre kedveltebb a városi nyelvjárás. Sanghaji nyelvi tanfolyamot egy tucatnyi magániskola kínál, de a Tongji Egyetem kurzusán is százak tanulják az alapvető fordulatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


