Családdá születünk
Idén is anyák napjával kezdődik a születés hete
Az idei immár a hatodik év, hogy megrendezik az országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatot, mely a hagyományoknak megfelelően május első vasárnapján, 4-én, anyák napján, a budapesti Aranytíz Művelődési Központban ingyenes nyitónappal kezdődik.
2008.04.23 14:28ma.huA május 4-étől 11-éig tartó hét 49 településen több mint 900 eseményt ölel fel. Közel 400 előadó tart majd a szüléssel, születéssel kapcsolatos előadást, filmvetítést, kerekasztal-beszélgetést, műhelyt, bemutatót, író-olvasótalálkozót, kiállítást, és egyéb programot. A Születés Hete célja, hogy bárhol történjen is (kórházban, otthon vagy születésházban) a születés, ez a megismételhetetlen, meghatározó esemény, az a lehető legnagyobb mértékben háborítatlan legyen, megőrizve az emberi méltóságot, odafigyeléssel, gondoskodással történjen.
A Születés Hete programjai segítenek abban, hogy a várandósság ideje ne szorongással, bizonytalansággal teli időszak legyen, hanem olyan értékes életszakasz, amely a leendő édesanyákat megerősíti nőiségükben, kisbabájukkal és a párjukkal való kapcsolatukat elmélyíti, s megadja a lehetőséget, hogy a szülést méltó módon, megrendítően szép kiteljesedésként élhessék át. A rendezvénysorozat azért jött létre, hogy a háborítatlan szülés hazai lehetőségei és az azokhoz kapcsolódó kutatási eredmények minél több, szülés előtt álló nőhöz, családhoz és egészségügyi dolgozóhoz eljuthassanak.
Az idei Születés Hete jelmondata: Családdá születünk. Ez az üzenet, túl azon, hogy emlékezteti a látogatót a szülés-születés által hozott gyökeres változásra, utal arra is, hogy a rendezvénysorozat nem csupán szűkebb értelemben foglalkozik az emberi élet első, meghatározó élményével, de a programok között számtalan a szülés utáni időszakhoz, a szoptatáshoz, a gyermeknevelés kérdéseihez próbál segítséget nyújtani, miközben hangsúlyozza az apák, a nagyszülők, A Család szerepének fontosságát.

A május 4-i nyitórendezvényen az Aranytízben többek között jelen lesznek az idei Születés hete „arcai”, Nagy Judit, a Híradó jelenleg kismama műsorvezetője és férje, akik arról beszélnek, hogy az ő családdá születésüket hogyan segítette Békés Emőke dúla. A közönség május 4-11 között országosan több ismert személyiséggel – pl. D. Tóth Kriszta, Azurák Csaba, Gerendás Péter, Ónodi Eszter, Krizsó Szilvia, Soma, Kútvölgyi Erzsébet – és elismert szakemberrel – pl. Dr. Raffai Jenő, Dr. Bálint Sándor, Dr. Ranschburg Jenő - is találkozhat majd.
„A Születés Hete hitvallása, „Ha nem ismered a lehetőségeidet, akkor egy sincsen”. A rendezvénysorozat csak egy hétig tart, de a segítségével egymásra találók között létrejött kapcsolat több hónapig, gyakran több évig. A kölcsönös támogatáson alapuló ismeretségek hálójától az új utak, szakmai műhelyek megismerésén át a többféle megközelítés egymás mellett élésének elfogadásáig sok olyan folyamat indul ezekben a napokban, ami az élet megkezdésének feltételeit javítja” – nyilatkozta Haas György, a Születés Hete alapítója.
A Születés Hete összes programjáról a www.szuleteshete.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


