Meghipnotizálják őket
Nemzetközi babérokra tör az Intim Torna Illegál!
2012. januárjában a zenekar is képviseli Magyarországot Európa egyik legrangosabbnak és szakmailag legmeghatározóbbnak kikiáltott nemzetközi fesztiválján, a hollandiai Groningenben megrendezett Eurosonic-on.
2011.11.30 10:00ma.huEurópa évente megrendezésre kerülő legnagyobb showcase fesztiváljára több ezer zenekarból választják ki azt a háromszázat, akik négy napon keresztül léphetnek fel a több mint háromezer szakember, újságíró, fesztiválszervező és nem utolsósorban harmincezer néző előtt. Az 1986 óta létező fesztivál, mely ma már a feltörekvő zenekarok és előadók szakmai megmérettetésének helyszíne, fennállása óta olyan neves, mára világhírű zenekaroknak adott bemutatkozási lehetőséget, mint a Franz Ferdinand, White Lies.
Idén, az Intim Torna Illegál mellett, mely január 13-án a rendezvény egyik legpatinásabb színpadán, a Stadsschouwburg Színházban ad majd koncertet, a fesztivál főbb előadói Chagall (NL), Bitches With Wolves (IR), Frederika Stahl (FR) lesznek.
Az Európai trendhez igazodva a Hipnotizőr király című korong legnépszerűbb számait az ITI angol nyelven szólaltja majd meg, de hűen képviselve rá oly összetéveszthetetlenül jellemző védjegyeit és egyedi hangzásvilágát a repertoár többségét, mint az Albérletem, a Vágjál lyukat a kádba, vagy a Kedvenc mindenem című szerzeményeket magyar nyelven fogja bemutatni a nemzetközi publikumnak.
A legnépszerűbb hazai fesztiválok kedvenc zenekarává avanzsált, a januárban kétéves évfordulóját ünneplő Intim Torna Illegál fiatal kora ellenére tehát egy kislemezt, egy nagylemezt, két videóklipet és egy Eurosonic meghívást tudhat magáénak.
A fiúknak azonban a fesztivált követően ismét maximális sebességre kell majd kapcsolniuk, hiszen a jelenleg országos turnén lévő ITI-t, az Eurosonic-ot követően az újévben már egy londoni bemutatkozási lehetőség várja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


