Két Hófehérke is betámadja a mozikat
Olyan szép a lány, hogy Julia Roberts is megöletné
Nem ez az első eset, amikor egy témát egyszerre két stúdió is megpróbál lenyomni a mozilátogatók torkán.
2011.11.16 08:38ma.huAz örökös box-office háborúban eresztettek már egymásnak a gigastúdiók vulkános-lávás katasztrófamozikat (Dante pokla vs. Tűzhányó), de volt példa rá, mikor két, alapvetően eltérő irányból építkező, de mégiscsak II. világháborús vérfilm indult harcba a nézők kegyeiért (a Ryan közlegény megmentése egyébként simán lepofozta a sokkal meditatívabb Az Őrület Határánt).
Most is valami hasonló készülődik: míg Tarsem Singh, a (bűnrossz magyarítással megkeresztelt) a Sejt és a zseniális Zuhanás vizualitásban nyilván verhetetlen rendezője egy gyerekbarát, alapvetően édesmézes változatát készíti el a jól ismert mesének, addig az elsőfilmes Rupert Sanders le sem tagadhatná, hogy a Tim Burton-féle Alice Csodaországban-t tekinti követendő példának.
Ja, nem mondtuk: a főhős mind a két esetben Hófehérke.
Sanders jól láthatóan a véres-belezős-varjas, komorló úton indul el, ahol az erdő sötét, s a hét törpe pedig, noha egyelőre nem mutatkoznak, nyilván gnómszerű és csámcsogva zabál. A szürkeségen s a színeken túl a két előzetesben a legszembetűnőbb különbség mégis talán a királynő ábrázolásában rejlik: míg a fentiekben Charlize Theron a Grimm mese vérszívó, hideg és mérhetetlenül gonosz boszorkányának szerepében vicsorog, addig Tarsem Singh negatív hőse a látottak alapján alig pimaszabb Charlie nénjénél.
Bemutatók hamarosan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


