Gyilkosság Szamarkandban
A diplomata és a hastáncosnő esete
Craig Murray volt üzbegisztáni brit nagykövet Gyilkosság Szamarkandban című önéletrajzi könyvéből filmet készítenek. A rendező Michael Winterbottom, főszereplői Steve Coogan és Angelina Jolie lesznek.
2007.12.28 09:03MTIA történet három évvel ezelőtt vett drámai fordulatot, amikor a nagykövet két döntő lépésre szánta el magát: bírálta Őfelsége kormányát, mivel tudomása szerint London felhasználta azokat az információkat, amelyeket az üzbég titkosszolgálatok kínzásokkal csikartak ki Afganisztánnal kapcsolatban, és elhagyta feleségét, valamint két gyermekét egy helyi hastáncosnő miatt, akit már a diplomáciai fogadásokra is magával vitt. Hazahívták és fegyelmit indítottak ellene, miután azt is kiderítették róla, hogy nemcsak a nőket, de az italt is mértéktelenül kedveli. Felfüggesztették, fizetést sem kapott. Nadira Alieva, a hastáncosnő otthon maradt és mindenféle megaláztatásban, zaklatásban volt része. A nő számára, aki a tánc mellett a világ legősibb mesterségét is űzte, a legfájóbb mégis az volt, hogy azt hitte: szerelme elhagyta. Craig több hónappal később, depresszióját leküzdve érte ment és elvitte Londonba, ahol a nő, mivel anyagi helyzetük nem volt valami rózsás, egy, a City emberei által látogatott lokálban kezdett újra táncolni. "Rettenetes volt, húsz fontért elvárták, hogy meztelenre vetkőzzem. Taskentben, ahol bikiniben maradhattam, többet kaptam" - emlékezik vissza azokra a napokra. Sorsuk azonban váratlanul jóra fordult. Craiget rehabilitálta a minisztérium és 250 ezer font végkielégítést kapott. Ezt követően ő segítette a táncosnőt művészi ambícióinak kielégítésében. Nadira A brit nagykövet hastáncosnője címmel színdarabot írt történetükről, amelyet londoni színházban játszanak, és amelyben ő a főszereplő. A darabot a tervek szerint a Broadway is műsorra tűzi - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


