Árverésre kerülnek Peyo metszetei
"Elkalapálják" a Hupikék törpikék atyjának 33 művét
A Hupikék törpikék szerzőjének, Peyónak 33 eredeti műve kerül kalapács alá Párizsban október 29-én.
2011.10.04 07:27MTIAz árverés jelentős darabja a Johan és Pirlouit sorozatból A hat törpös fuvola című album borítója, amely a Dupuis kiadónál jelent meg 1960-ban, két évvel azután, hogy a kis kék teremtmények napvilágra kerültek a Spirou című újságban. Értékét 100-120 ezer euróra (29,5-35,4 millió forint) becsülik. A sorozat egy másik borítójáért, a Castellac gyűrűjéért 80-100 ezer eurót várnak – jelentette be hétfőn az Artcurial árverési ház.
Johant és a törpikéket együtt ábrázoló öt metszet és a sorozat négy első albuma is kalapács alá kerül, becsült értékük 40 és 70 ezer euró (11,8-20,6 millió forint.
Peyo metszetei igen ritkák a piacon, kivéve a Johan és Pirlouit képregény-sorozatból öt darabot, valamint a Hupikék törpikék késői albumait.
A Hupikék törpikék és az 1928-ban Brüsszelben született Peyo előtt tisztelegtek a francia fővárosban Pierre Culliford alias Peyo című retrospektív kiállítással, valamint a Raja Gosnell rendezte, augusztus 3-án a mozikba került Hupikék törpikék című 3D-s filmmel is.
Peyo 1992-ben bekövetkezett halála után fia, Thierry Culliford folytatta munkáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


