Kérik a jusst
Folytatódhat a per a Herzog-örökségről
Az illetékes bíró pénteken úgy határozott, hogy a Herzog-gyűjtemény örökösei folytathatják a pereskedést a magyar állam ellen a holokauszt alatt lefoglalt, több mint 100 millió dollárt érő műkincsek visszaszerzéséért.
2011.09.03 08:22MTIA bíró ugyanakkor a per alapját képező, több mint 40 festmény közült 11-gyel kapcsolatban elutasította az örökösök igényét. Herzog Mór Lipót gyűjteményében a többi között El Greco és Francisco de Zurbarán alkotások is találhatók. Herzog dédunokája, David de Csepel és két másik örökös azt szeretné elérni, hogy több magyar állami múzeum szolgáltassa ki nekik az általuk őrzött műkincseket.
Herzog 1934-ben hunyt el. Kollekcióját, amely a fénypontján összesen mintegy 2500 darabból állt, a felesége 1940-ben bekövetkezett halála után a három gyermeke örökölte. A második világháború és a zsidóüldözések következtében a gyűjtemény szétforgácsolódott; a nácik, a Vörös Hadsereg, valamint a magán tolvajok fosztogatása után megmaradt darabokat a kommunista magyar kormány lefoglalta. Szakértők szerint a magyar zsidók haláltáborba küldéséért felelős Adolf Eichmann is gazdagította képtárát a Herzog-vagyonból.
A Herzog-örökösök által követelt alkotásokat jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen őrzik.
Georg Pencz 16. századi német festő Sigismund Baldingerről készített portréja, amelyet a német állam tavaly szolgáltatott vissza a Herzog örökösöknek, júliusban 5 millió fontért kelt el egy Christie's-árverésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


