Visszaadta megbízását
Botrány az operában? Lemondott a főzeneigazgató!
Pénteken Győriványi Ráth György, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója - a posztra hamarosan kiírandó pályázatra tekintettel - visszaadta megbízását Ókovács Szilveszter kormánybiztosnak, az intézmény múlt héten kinevezett vezetőjének.
2011.09.02 11:55MTIA kormánybiztos megköszönte Győriványi Ráth György karmester tizenegy hónapos munkáját és önzetlen lépését, amellyel lehetővé tette a pályázat mielőbbi lefolytatását. Leszögezte, hogy a továbbiakban is igényt tart a művész közreműködésére operaházi produkciókban, ezért megerősítette és aláírta a Győriványi Ráth Györggyel kötött karmesteri szerződést, amely a 2011-12-es évadban változatlanul 22 estére, köztük több premierre is vonatkozik.
Az augusztus 22-i hatállyal kinevezett kormánybiztos több nyilatkozatában is jelezte, hogy a főzeneigazgató posztján szívesen látná Héja Domonkost, aki az előző években is rendszeresen vezényelt a Magyar Állami Operaházban, jelenleg az évadnyitó Bánk bán előadását próbálja.
Győriványi Ráth György karmestert 2010. október 7-én nevezte ki a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatójának Vass Lajos, a dalszínház akkor hivatalban lévő főigazgatója. A kinevezés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium engedélyével történt. A dirigens megbízatása 2012. december 31-ig szólt, feladatául a 2011-2012-es, valamint a 2012-2013-as évad programjának megtervezését és művészeti vezetését szabták.
Győriványi Ráth Györgyöt, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatóját 2011. február 7-én választotta meg elnök-karnagynak a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. Magyarország legrégebben működő, Erkel Ferenc alapította zenekarának élén létrehozása, azaz 1853 óta mindössze nyolc elnök-karnagy állt, a most megválasztott vezető a kilencedik a sorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


